Aki csak 8 általánost végzet az, hogy jött össze?
nekem volt ilyen osztálytársam, ő betöltötte a 16-ot már hetedik után. azt is az igazgató bácsi könyörögte ki nála, hogy legalább a 8-at fejezze be, hiszen anélkül jogosítványa sem lehet. ez az érv hatott, egyébként a szülei nem foglalkoztak vele, és őt sem érdekelte az egész.
később, felnőtt fejjel, munka és család mellett szerzett szakmát, azt mondta a gyerekeit agyoncsapja, ha nem tanulnak, mert neki nagyon nehéz élete van ez miatt.
29/N
A bátyám 31, s csak 8 általánost végzett. akart ő többet is, de utált tanulni, s nem bírta. Ma építkezésen dolgozik, belső munkákban nagyon jó, meg van becsülve a szakmájában, épp a saját házát építi. Mindig azzal fáraszt, h tanuljak, mert jobb lesz nekem, de ő nem bánt meg semmit. Egyszerűen vannak emberek, akik inkább dolgoznak, mindegy h mit, de nem bírnak a könyv mellett ülni.
Régebben szégyeltem, h csak ennyire vitte, ma már büszke vagyok rá. A szobám is ő készítette, s elképesztően jó lett. Meg ha nem lennének dolgozó emberek, akkor a főnökök sem mennének semmire.
11 osztályt végeztem el, de ugye, mivel nincs meg az érettségi, ezért hivatalosan csak 8 általánosom van. Őszintén: családi gondok miatt nem tudtam befejezni, de nem szégyenlem. Naponta 4-5 órát olvasok, irodalomtól kezdve, csillagászaton át történelemig, imádom a pszichológiát, biológiát, (főként a betegségek érdekelnek) és úgy vettem észre, sokkal műveltebb vagyok, mint pl. az egyetemista unokatesóim. Hiába, hogy ők továbbtanulnak, ha nem érdekli őket igazán, nem ragad meg rajtuk, kettessel s*ggelik ki az egyetemet, de halálosan büszkék rá...
Minap beszélgettem egy ismeretlennel egy összejövetelen, valahogyan szóba került a görög mitológia. Elbeszélgettünk róla vagy 1 órát, sokat meséltem neki pl. Pán (a szatír) és a bibliai ördögkép összefüggéséről, ezt megvitattuk, majd kérdezte, hogy hol végeztem. Képzelheted, hogy mennyire meglepődött, amikor közöltem, hogy tul.képpen még érettségim sincs:) Szóval nem a papír számít, hanem hogy mennyire vagy érdeklődő, nyitott a külvilág felé. Persze álláskeresésnél ez nyilván visszaüt:( Nem egyszer jártam úgy, hogy nem vettek fel emiatt, később (2-3 hónapra rá) visszamentem a boltba, ott volt az új eladónő, nem hogy normálisan beszélni, fogalmazni nem tudott, de mesélte a barátnőjének, hogy ő biztos kolerás (!!!), mert 2 napja fáj a feje.... Megkérdeztem kíváncsiságból, és mint kiderült jogot tanul egyetemen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!