Mi lesz azokkal, akik nem arra a pályára jelentkeznek, amire valók?

ez ki fog ütni az egyetemi évek alatt.. elkezded utálni a tárgyaid, a gyaxikat, stb... nemtörődöm módon állsz majd az órákhoz, tanárokhoz, lógni kezdesz..

Ezek kb a biztos jelek, h rossz pályára léptél. A végeredmény: keserves szenvedés a diplomáért, esetleg otthagyod a fenébe

Másik lehetőség, hogy elvégzi nagy nehezen az egyetemet, elhelyezkedik abban a szakmában, amiről diplomája van (mert mondjuk nincs más lehetősége), és majd utál bejárni dolgozni, mert gyűlöli a munkáját.

Ilyenkor gyorsan pályát kell módosítani!

Vagy épp ellenkezőleg!

Jó példa vagyok én, leírom miért:

Sosem voltam jó reál tárgyakból, mindig is humn, büfé pályára készülte, végül 12.ben újságírónak, ahová sajnos nem vettek fel, mert 2 ponttal lecsúsztam; előtte világéletemben hirdettem, hogy én a büdös életben nem akarok sem vendéglátást, sem idegenforgalmat tanulni; mondom ha nem újságíró akkor majd divattervező..de nem mertem jelentkezni. Aztán elmentem idegenvezetőnek és megtetszettek a turisztikai, rendezvény, gasztro és marketing tárgyak. És jelentkeztem t-v fősuli szakra; az eleje nehéz volt, mert nem értettem a közgázt, sokszor ott akartam hagyni, vagy ha nem akkor azt gondoltam ,hogy kirúgnak...1,5 év múlva, ahogy jöttek a szakos tárgyak, beleszerettem a szakmába és onnantól az életem szerves része lett, a szakdogámat pedig egy fiktív vendéglátóhelyről írtam..5ösre záróvizsgáztam most júniusban és nagyon de nagyon szeretem a szakmát! Dolgoztam is benne, most a lányommal vagyok itthon, de szeretnék visszamenni majd..:o)

Itt biztos nem olvasgat sok vallásos ember és talán épp ezért szeretném az ö számunkra a következöket elmondani:

Isten MINDEN embert egy bizonyos feladatra, egy bizonyos "misszióra" teremtett meg. Ezt a feladatot (saját élettapasztalatom és történetem alapján) CSAK akkor találjuk meg, ha Öt kérdezzük meg erröl ill. rendszeresen kérjük, hogy vezessen oda minket hozzá.

Ha ezt tesszük, meg fogunk lepödni (valószínüleg), mert szinte minden ember a "téves vágányon" van (hiszen nem kérdezte elötte Istent) és most teljesen "új ajtók" fognak kinyílni neki, olyanok, amikre talán még álmában sem gondolt...

Ha van bátorságunk "átmenni" ezeken az új ajtókon (mert annyira újak, idegenek, tölünk néha annyira távolesönek tünnek), akkor a legnagyobb boldogság vár ránk!!!

Hogy mennyi (rejtett) képesség, tehetség van bennünk, azt általában szintén nem tudjuk, mert ahogy felnöttünk, a család, az iskola követeléseinek "elképzeléseinek" próbáltunk eleget tenni, hogy a végén majd "megsimogassák a fejünket". (Sikerélményre elvégre mindnyájunknak szükségünk van...)

Most végre eljutunk oda, AMIRE meg lettünk teremtve, alkotva és ez a tevékenység 100%-osan ránk lesz öntve, olyannyira , hogy mostantól kezdve nem dolgozunk, hanem a "hobbynkat" éljük!

Ez a munka nem lesz munka, hanem öröm és szórakozás!!

Ès ami még a legszebb benne: ha Isten kívánságát, választását számunkra elfogadjuk, Ö nemcsak (még) hiányzó képességeket fog hozzáadni a már meglevökhöz, hanem biztosak lehetünk pályánk teljes sikerében is.

Mert Istennél nincs sikertelenség (hogyan is lehetne??!), csak siker, igaz néha szándékosan "késleltetve", hogy mellette a karakterünk is (a jó irányba) erösödjék.

Kívánom mindenkinek a bátorságot ehhez a tényleg "kalandos", csodálatos úthoz, egy új élethez! (Akár még idösebb korban is!!)

Kiegészítés:

El tudjátok képzelni, milyen lenne a világ, ha mindenki így tenne?

Ha mindenki azt csinálná (foglalkozást), ami neki a LEGJOBBAN megy és ami neki a legnagyobb örömet jelenti??

Ez maga a Paradicsom lenne a Földön...