Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Barátnőm bevallotta, hogy...

Barátnőm bevallotta, hogy lövi magát. Mit tudok vele csinálni, tudok segíteni?

Figyelt kérdés

16 évesek vagyunk, osztálytársak gimiben. Intelligens egyébként, bizije szinte teljesen kitűnő volt, pedig elég erős suliba járunk. Érdekelnek mind a kettőnket a drogok, neki és nekem is elég "liberális" az életfelfogásunk, nem látok ebben semmi rosszat, talán pont ez hozott össze minket.


Otthon nem kap elég szeretetet, a szülei egész nap dolgoznak, ha meg otthon vannak, csak a húgával törődnek, tőle meg mindent elvárnak a nagy semmiért cserébe.

Elkezdett egy olyan sráccal mászkálni, akiről tudtam én is, hogy ad el cuccokat, altatót, nyugtatót, ilyesmit. Nem szóltam semmit. Aztán a szülei elvileg találtak nála valami port, amire azt mondta, hogy fogyasztó turmixhoz kell, nekem viszont elárulta, hogy ópium, és már jó egy hónapja csinálja, mert egész nap egyedül van a húgával, és nem bírja bezárva egész nap, hogy nem mehet ki egy percre sem, mert neki kell rá vigyázni, amivel nem lenne gondja, csak megőrül otthon. Erre mondtam, hogy oké, akkor most szépen abbahagyod, majd én segítek, de ő közölte, hogy hagyjam, majd ő megoldja, nem akarja, hogy ez csessze szét a barátságunkat.

Tegnap, mikor találkoztunk, láttam, hogy szúrásnyomok vannak a kezén, rákérdeztem, először tagadta, aztán bevallotta.


Nem engedi, hogy segítsek (mondván, hogy nagyon szeret, inkább ne is beszéljünk róla), gondolkodtam rajta, hogy szólok a szüleinek, bár még nem sokat beszéltem velük, de egyszerűen annyira félek, hogyha folytatja, akkor elveszítem...

Nem őt hibáztatom, azt mondta, erre nem tudta, hogy ilyen hamar rá lehet szokni, neki ezt nem mondták. Inkább azt a f.szt, aki látja, hogy szenved, és még így is eladja neki.


Ne haragudjatok, elég hosszúra nyúlt, és még így is van egypár részlet, amit nem írtam le, vagy lehet, hogy nem világos. Ha valaki tud segíteni, azt nagyon megköszönném.


2011. júl. 29. 15:27
1 2 3 4
 11/33 A kérdező kommentje:
Csak tényleg attól félek, hogyha szólok, akkor nagyon megutál miatta, és ugyanúgy elveszítem.
2011. júl. 29. 15:42
 12/33 anonim ***** válasza:
100%

Itt nem az a kérdés, hogy örülne-e, ha szólnál a szüleinek. Ha fontos neked, akkor márpedig felnőtt segítség kell, mert ti okos, liberális 16 évesek megoldani ezt nem fogjátok...

Akkor ne szólj senkinek, hadd építse le magát, ha most elkezdte, úgy kb. 20-25 éves korára beledöglik az egészbe. Ha ez így megfelel neked, ne tégy semmit. Legalább egy mocskos drogossal kevesebb...

2011. júl. 29. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
59%

már elveszetted, mikor a drogokat választotta és nem téged.

ami most van, az csak látszat.

2011. júl. 29. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 A kérdező kommentje:
A KIMM mit takar?
2011. júl. 29. 15:44
 15/33 A kérdező kommentje:
Egyébként nagyon köszönöm a hasznos válaszokat. :)
2011. júl. 29. 15:47
 16/33 anonim ***** válasza:

" A kérdező kommentje:

Csak tényleg attól félek, hogyha szólok, akkor nagyon megutál miatta, és ugyanúgy elveszítem."


Ugye tudod, hogy ez nettó önzés?

2011. júl. 29. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
És ha a nagyokos barátja valami szart ad neki, és belehal. Akkor aztán gondolhatsz arra, hogy megharagudott volna. Azonnal szólj a szüleinek, nekik joguk van tudni. Ők tudnának segíteni.
2011. júl. 29. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 A kérdező kommentje:
Csak próbálom azt szem előtt tartani, ami neki jó.
2011. júl. 29. 15:50
 19/33 anonim ***** válasza:

Hát inkább egy haragos barátnő élve, mint egy békés pár év múlva....

Csatlakozom az előttem írókhoz. Meg kell mondanod a szüleinek. Ez nem kényszer, hanem egy lehetséges út, hogy megmenthesd.

2011. júl. 29. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim válasza:
Amy Winehouse a drogozásba halt bele 27 évesen!
2011. júl. 29. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!