Vajon tényleg megvan irva, hogy mikor és hogy halunk meg?

Szerintem meg van írva minden előre.

A döntéshelyzeteink végkimenetele is már rég eldőlt, csak azért tűnik úgy, mintha mi döntenénk, mert nagyon sok ember beleőrülne a tudatba, hogy nem ők irányítanak.

Egyébként nem hiszek Istenben, csak a Sorsban.

Attól függ. A fizika egyelőre azon az állásponton van, hogy a kvantumok szintjén tényleg vannak véletlenek - DE persze lehet, hogy most még egyszerűen nincsenek elég kifinomult eszközeink ahhoz, hogy kiismerjük a kvantumjelenségek rendszerét.

Ha ugyanis VAN rendszerük, akkor igen, már minden le van játszva előre, és ha valami csodálatos módon az összes változót ismernénk és tudnánk ésszerű időkereteken belül számolni velük, akkor gyakorlatilag a jövő bármely pillanatát kiszámíthatnánk előre. Ezt ugyan elvileg lehetetlen megoldani, de a lényeg az, hogy ha van rendszer, akkor tényleg le van zsírozva minden előre.

Ha viszont NINCS rendszer, akkor sors sincs, és minden egyik pillanatról a másikra dől el, és TALÁN tényleg dönthetünk. De azért csak TALÁN, mert mivel a fent említett kvantumvéletlenek kihatnak a makrovilágra és így a gondolkodásunkra, döntéshozatalunkra is, ezért a döntéseink egészen meglepően nagy hányada lehet impulzus-alapú, amit legfeljebb csak utólag próbálunk megindokolni magunknak, hogy miért is tettük úgy.

A fő kérdés tehát az, hogy van-e rendszer a kvantumok szintjén, vagy nincs - és az, hogy a tudatunk mennyire "tudat" is valójában és mennyire egy randomizált szerkezet. Ha ezekre meglesz a válasz, akkor erre a kérdésre is meglesz a válasz.

Előzőnek:

A kvantummechanikai határozatlanság, jelen tudásunk szerint, valóban véletlen, tehát nincs valami rejtett paraméter. Na most, a szinapszisokban az időzítéseken is sok múlik, az viszont kvantummechanikai határozatlanságon is múlik.

Az sem biztos azonban, hogy ha nem lenne a KM-i határozatlanság, akkor is determinisztikus lenne minden. Ha ugyanis én, a "szabad akaratomból" (vagy a nem szabadból, az most mindegy) dönthetek úgy is, hogy a következő 2-3 döntésemet egy olyan "algoritmus" kimenete alapján hozom meg, ami determinisztikus ugyan, de matematikailag bizonyíthatóan nem számolható algoritmikusan (tehát egy algoritmikusan eldönthetetlen kérdés válasza). Könnyen lehet, hogy az ember agya, mint hardver azonban nagyon jó becsléseket ad, ilyesmi algoritmusok kimenetére, de számítógéppel nem számolhatnánk ki. Na, ilyenkor mi van?

De enélkül is: valamennyire azért be vannak lőve a határai a sorsodnak.

1. A tested genetikailag meghatározottan hajlamos pár betegségre, illetve a paraméterei adottak. Ez behatárolja, hogy mit tehetsz meg és mit nem. Vagy milyen áron.

2. A pszichikumod is be van határolva. Eric Berne pszichológus emberi játszmákról és sorskönyvekről írt műveit ajánlom. (Az egyik a "Sorskönyv" c.) A lényeg az, hogy az ember, életének elég korai szakaszában készít magának egy sorskönyvet belül, aztán tudat alatt úgy dönt minden apró, vagy nagy szituban, hogy az teljesüljön. A sorskönyv maga változhat az idők folyamán, de általában nem jelentősen. Pl. ha valaki elhatározza tudat alatt, hogy iszákos és kocsmába járó lesz, mint a nagyapa (mert egyébként szereti a nagyapót), akkor ez ugyan tudatosan feledésbe merül, viszont nem néz csúnyán a kocsmázókra, nem tekinti ezt elítélendőnek, úgyhogy néha bemegy. Aztán egyre gyakrabban, mert jól érzi magát, hiszen a sorskönyvében ez van. Stb.

Köszönöm, Bernét és a Sorskönyvet ismerem, érdekelnek is az ilyen témájú írások. :)

Amúgy csak arra próbáltam rávilágítani, hogy amint te is kiemelted, "jelen tudásunk szerint" mondhatunk ezt és ezt. Csak ugye az a tendencia, hogy ami "jelen tudásunk szerint" helyesnek tűnik, azt 50 év múlva mindenki körberöhögi, hogy mekkora korlátolt emberek voltak már ezek, hogy nem láttak tovább az orruknál... Szóval én is csak azt mondom, hogy tényleg _bármit_ hozhat még a jövő, és ha netán azt hozná idővel, hogy tényleg mindennek van értéke és rendszere, akkor az ki is számolható, legalábbis elvben (hogy gyakorlatban mégse tudjuk megoldani, az már más tészta).

Tehát ezért teljesen mindegy, hogy ki tudjuk-e számolni az agyi vagy bármilyen más algoritmusokat. A lényeg csak az, hogy van-e rendszerük, vagy nincs. Mert ugye ha van, akkor determinisztikus, ha nincs, akkor nem. Csak ennyit mondtam. :)

A jelen tudásunk csak addig terjed, ameddig. Semmi nem bizonyítja azt, hogy 50 év múlva már röhögünk az egészen. Ez nem érv semmi mellett. Azt hiszem, Neumann bizonyította, hogy ha lenne is valami rejtett paraméter a határozatlansági reláción túl, az sem segítene rajtunk a determinizmusban. Azt hiszem, a megfigyelési effektus is benne van a dologba.

Nézd, ha elvben sem tudod előbb kiszámolni a determinisztikus rendszer jövőjét, akkor az a jövő nem létezik és a determinizmus csak illúzió. Mert ha egy Föld méretű bolygó szimulálásához legalább egy Föld méretű objektum szükséges, akkor sokat nem nyerek azzal ha két, pontosan ugyanúgy működő valamim lesz.

"A jelen tudásunk csak addig terjed, ameddig. Semmi nem bizonyítja azt, hogy 50 év múlva már röhögünk az egészen."

Semmi, a tényeken kívül. De mindegy is.

"Azt hiszem, a megfigyelési effektus is benne van a dologba."

Stimmt, mert ugye már a megfigyelés is változtat a dolgon... jelen eszközeinkkel, legalábbis.

Mert bár persze lehet, hogy bennem van a hiba, de én egyszerűen nem tudom elképzelni azt, hogy mondjuk 1000 év múlva (vagy akár már 100, ki tudja) ki ne találnának valamit a ma még kivitelezhetetlennek tűnő dolgokra is.

"Nézd, ha elvben sem tudod előbb kiszámolni a determinisztikus rendszer jövőjét"

Ezek szerint még mindig rosszul fogalmaztam, bocsánat. Felejtsük el az egész számolást, egyáltalán nem ez a lényeg, nem erről beszélek. Csakis arról, hogy ha mindennek "van képlete", le egészen a legapróbb szintekig, akkor determinisztikus a világ, ha meg van egy szint, amin túl már semmilyen képlet nincs, csak az igazi véletlen és a káosz, akkor nem az.

Ez minden, amit mondok.