A túlzott őszinteség, vagy amikor magunkat adjuk teljességben az inkább ártalmas lenne?

Pedig én általában nem mondok semmit a külsejükkel kapcsolatban,vagy hogy mit gondolok róla. Ha mondom is, akkor sem úgy, hogy megbántsam vele.

Nálam inkább a tettek azok ami miatt mintha elmartam volna a barátokat körülöttem.

Pl, ha hívnak valahova és, ha valóban nincs kedvem menni akkor nem megyek. De nem értik meg általában miért nem akarok menni. Pedig tényleg csak annyi, hogy nincs kedvem. Vagy, ha nem akarok senkivel sem beszélgetni mert fáradt vagyok akkor is hiába mondom, hogy most nincs kedvem légyszives egyedül szeretnék lenni, azt sem értik meg.

És évről évre a barátaimat elmartam magamtól ezzel. Mintha egyfajta sértődöttségnek vennék, pedig nem annak szántam. De sosem értették meg, ha nekem nem volt kedvem semmihez, vagy, ha nem akartam nevetni velük.