Igaz barátság elvesztése, önmagam hibáztatása?

Igazából úgy érzem,hogy amióta nem vagyok jóban a régi legjobb barátnőmmel,azóta mintha büntetne a "sors" ,hogy én voltam a hibás,viszont csomószor úgy érzem,hogy igazságtalanul csalódok egyfolytában emberekben.Senki sem tökéletes,de szerintem egy barátságban fontos a tolerancia,néha engedni kell úgy gondolom.

Már néha azért is leoltott a legjobb barátnőm,hogy kiálltam mellette mikor volt valami szitu,mert ,hogy nem kell ebből olyan nagy szitut csinálni meg most ő fogja magát kellemtlenül érezni miattam,pedig nagyon nem rossz indulat vezérelt,de párx mintha ezt feltételezte volna,persze lehet,hogy ez nem így van.

Akiket azóta megismertem és közelebb álltak hozzám,azokba mindig kellett csalódnom(mióta nem vagyok vele jóban),volt olyan is akit évek óta ismertem és csalódtam benne nagyot,pl nekem fontos hogy ha valaki megigér valamit,főleg ha egy barát az,akkor azt tartsa is be,ez nagyon gyenge pontom,nagyon fel lehet ezzel húzni,és gyakorlatilag bizalmamat is ezzel lehet elveszteni...

Volt akit pár hónapja ismertem meg és tényleg tök jól elvoltunk mint barát meg minden,de KÖZEL sem volt meg az a közvetlenség,ami azzal a bizonyos régi legjobb barátnőmmel...és ez annyira rossz..nem tudom ,hogy valaha lesz e egy olyan barátom mint ő,még akkoris,ha csomószor hisztizett néha tényleg jelentéktelen dolgokon,és csomószor azon voltak kis veszekedések,hogy igazából ha valami baja volt akkor célozgatott csak,és nem mondta ki,és innen indult mindig...Ezzel nem azt mondom,hogy nem volt őszinte,csak nem tudom..lehet nem akart megbántani.

A legnagyobb veszekedések sorozota akkor kezdődtek,amikor megismertem az exét...Ott kezdődött minden baj,én mint barát elfogadtam őt amilyen,de voltak dolgok,amik tényleg durván érintettek,pl az,hogy msnen bevallotta a srácnak nyiltan,hogy ő régen pasikat játékszernek használta és kicsinálta őket....

Aztán mikor ezt neki szóváhoztam akkor próbálta valahogy szépiteni,de akkoris bennem volt ez a szálka,és egyre ellenségesebbek lettünk egymással.........Ősszel kibékültünk,de már közel sem volt olyan a kapcsolatunk,mint volt,mert elkezdett paranoiás módon viselkedni,és feltételezte rólam ,hogy én csúnyán kibeszélem meg minden,aztán mikor rájött,hogy nincs igaza,beismerte hogy hibázott,de ez engem már nem érdekelt annyira,mert ki voltam rá akadva,ez történt majdnem 1 éve...Igazából azóta semmi,írtam neki egy levelet,hogy mivan vele,hogy van,válaszolt rá,és ennyi...éreztem,hogy nem ugyanolyan,aztán felhoztam ,hogy jó lenne találkozni a régi szép idők kedvéért,és nem reagált...

Volt már ilyen veletek,hogy sokáig magatokat hibáztattátok barátaitok elvesztéséért?

20/F