Kifejtenétek ki volt Che Guevara? (nem wikipediás linkkel)

Milyen volt valójában ez a modern hérosz? Őszinte. Nyíltan beszélt kegyetlenkedéseiről és erőszakos nézeteiről. Ahogy egyszer, már nagyon fiatalon kijelentette: "Forradalom egy lövés nélkül? Nem vagy normális." Szenvedélyesen izgatta saját halála, de még inkább a másoké. 1967-ben így összegezte nézeteit az "igazságosság" gyilkos eszméjéről: "A gy?lölet nélkülözhetetlen eleme a harcnak. Az ellenség könyörtelen gy?lölete teszi lehetővé, hogy túllépjünk természetes korlátainkon, és hatékony, hidegvér? gyilkológéppé váljunk." Anyjához 1954-ben írt levelében azt írja, hogy "Nagyszerű? szórakozás ez a bombákkal, beszédekkel és más őrületekkel, mert megtöri az unalmat, melyben élek". Dicsőítette a kivégzéseket, úgy vélte, ez kell a biztos kezű? kormányzáshoz. Így nem csoda, hogy amikor a győztes lázadók bevonultak Havannába, Guevara nemcsak parancsot adott a kivégzésekre, hanem személyesen is részt vett jó párban. Naplójában megemlíti, hogy 1957-ben lelőtte Eutimio Guerrat. A "lánglelkű hős" szavaival: "Véget vetettem a problémának egy 32-es kaliber? pisztollyal, amelyet a feje megfelelő részéhez szorítottam." Máskor elég volt egy feltételezés, vagy egyszer?en csak pedagógiai célból is rendelt el vagy hajtott végre kivégzést.

Che Guevara forradalmi túlkapásai nem véletlenek vagy eltévelyedések. "Ha kételyed van, öld meg" – szólt az egyértelmű guevarai üzenet. Két kutató alaposan utánanézett, kit terhel a felelősség a forradalom után történt politikai gyilkosságokért, és ők is Che Guevarához jutottak. Nagy valószínűséggel ő rendelte el a Santa Clara-i, több ezer kivégzést is.

De a "hidegvérű gyilkológép" igazi ideje csak a Batista-rezsim összeomlása után jött el. Fidel Castro a cabanai erődítmény-börtönbe rendelte Che Guevarát, aki hozzá is látott a kivégzések megszervezéséhez és lebonyolításához, a forradalom egyik legsötétebb időszakát zúdítva a szerencsétlen kubaiakra. Mint azt José Vilasuso jogászprofesszor – az ítélkezések egykori résztvevője – elmondta, Che utasítása szerint azzal a meggyőződéssel kellett bíráskodniuk, hogy az ott lévők mind gyilkosok, és a forradalom folytatásához engesztelhetetleneknek kell lenniük. A cabanai kivégzések hétfőtől péntekig folytak éjszakánként. Csak az ott meggyilkoltak száma több százra tehető.

Guevara erőszakos természete ráadásul képmutatással is párosult: nem sokkal azután, hogy elfoglalták az Espiritu Santo nevű várost, drákói szabályokat, forradalmi terrort próbált bevezetni, szabályozva a férfiak és a nők viszonyát, az alkoholhasználatot vagy a szerencsejátékot. Ragadozó természetéről az egykori egyiptomi diktátor, Nasszer is megemlékezik, aki szerint Che véleménye az volt, hogy minél többen hagyják el a forradalomban megváltozott országot, annál jobb.

A rendszer hamarosan elkezdte szisztematikusan üldözni vélt ellenségeit, az "ellenforradalmistákat". Először munkatáborokat állítottak föl, az elsőt mindjárt 1960-ban – Che Guevara célszerűbbnek látta ugyanis munkatáborban dolgoztatni az embereket, mint a börtönbe küldeni őket. Ez az első munkatábor volt a gyűjtőhelye az összes másként gondolkodónak. A Time magazin 1960 augusztusi számában úgy mutatta be a kubai változásokat, amelyben "Che Guevara az agy, Raul Castro az ököl, Fidel Castro pedig a szív". Che az évek során egyre inkább belebolondult a Szovjetunió ideológiájába: elkezdett oroszul tanulni, jó kapcsolatokat ápolt több szovjet potentáttal is, de Vargas Llosa hozzáteszi, hogy mindezzel együtt a legnagyobb hatást Észak-Korea gyakorolta rá.

Che Guevara nemcsak emberek kivégzésében vett részt, de Kuba tönkretételében is. A karibi ország a forradalom előtt a négy legfejlettebb közép- és dél-amerikai ország egyike volt, bár kétségtelenül korrupt diktatúra alatt élt. Miután Che Guevara lett a Nemzeti Bank és az iparért, valamint a mezőgazdaság fejlesztéséért felelős minisztérium vezetője, kő kövön nem maradt az országban. A legalapvetőbb közgazdasági szabályokat sem ismerte; azt ígérte egy konferencián, hogy az 1980-as évekre Kuba lakosainak nagyobb jövedelmük lesz, mint az amerikaiaknak. Az iparosodást erőltette, de végül Kuba a kommunista blokk cukortermelője lett, és az ország mesterséges fenntartása érdekében a Szovjetunió három évtized alatt közel 100 milliárd dollárnyi támogatást nyújtott a karibiaknak.

Vargas Llosa szerint annyi bizonyos, hogy nagy tehetséggel képezett ki olyan terroristákat és későbbi diktátorokat, mint például a kongói Pierre Mulele. Che Guevara a permanens forradalom trockiji ideológiájától űzve Bolívia őserdejébe helyezte gerilla-hadviselése fő területét. Bolíviai végső veresége is abból következett, hogy teljesen félreértette az ottani rendszer működését, összeveszett az ottani kommunistákkal, elszigetelődött a valóságtól. A szakértők szerint a gerilla-hadviselésről szóló könyve is a valóságtól elrugaszkodott tényekből építkezett – a forradalomnak ugyanis nem lehetséges az exportja, és nem lehet minden csatatér egy új Vietnam. Guevara ugyanis a kommunista világforradalmat akarta kirobbantani minél több országban mondván: egy, két, három, sok, ezer Vietnam a cél.

Llosa, miközben terjedelmes, éles hangvételű tanulmányban tárja a világ elé a parancsnok nimbuszát megcáfoló tények, kutatások sokaságát, nem titkolja mély felháborodását. Ebből a mindenkivel hadban álló, több országot felforgatni kívánó terroristából vált világszerte egy olyan bálványozott hős, akinek viselt dolgairól vajmi keveset tudunk – még a szellemi divatokat követő értelmiség nagy része sem.