Miben változtatott meg a láthatatlan kiállítás élménye?

Szia! Én lassan öt éve vagyok vak (beszélő számítógéppel írok, gondolom ilyet is látott, aki a kiállításra ellátogatott), én is tapasztalom, hogy a látók segíteni szeretnénkek nekünk, de nem tudják, hogy hogyan tegyék, ami persze nem az ő hibájuk! Nekem is mindig a hónom alá nyúlnak és átcibálnak az úttest másik oldalára... Az utóbbi időben egyre több segítőn veszem észre, hogy megkérdezi: "Hogyan foghatlak? Jó, hogyha a karodat fogom?" Gondolom jártak a kiállításon és ott tanultaák meg, hogy hogyan kell vezetni egy látássérültet. 2 jóbarátom elvitt a iállításra, ugyan a ltás hiánya nekem nem volt új, viszotn nagyon érdekes volt "látni", ahogy a látók reagáltak a különböző helyzetekre! Volt egy vak vezető, azonban a barátaim mégis engem követtek és tőlem kérdeztek, annak ellenére is, hogy én is először jrtam ott és nekem is ugyanolyan ismeretlen volt a helyszín, mint nekik. Bíztak abban, hogy el tudok igazodni és nem vezetem őket rossz helyre, hiszen én a sötétben otthon vagyok... Érdekes volt, hogy amíg én a látó világban a látókra támaszkodom és bízom bennük, addig a "vak világban", a barátaim rám és a másik vak vezetőre bízták magukat... Az 5 fős csoportban, ami indult, én voltam az egyetlen vak. Én, személy szerint, nagyon jó ötletnek tartom ezt a kiállítást, mert ezáltal a látók talán elfogadóbbá, türelmesebbé válnak velünk szemben, talán le tudják dönteni a maguk és köztünk, vakok közötti, képzeletbeli falat! Amit Te mondasz, hogy "egyszre volt megrázó és tanulságos", ezt mondták a barátaim is. Köszönöm a válaszodat! Vivien, 19

Szia kedves 2. váalszadó. Nagyon sajnálom, hogy sorstárssá vált a barátnőd! Nagyon szívesen adnék tanácsot privátban is, de nem adtad meg az elérhetőséged. Ha itt most elkezdeném leírni, hogy én hogyan vészelem át a helyzetet, nagyon hosszú lenne, ezért kérlek, hogy ha itt jársz, hagyj nekem elérhetőséget és ígérem, hogy segítek, adok tanácsot! Én is nagyon nehezen kezdtem megnyílni, de jó úton vagyok affelé, hogy teljesen megnyíljak. Minden jót Neked is és a barátnődnek is kitartás!!!!

Szia kedves 3. válaszadó! Kedves Tőled, hgoy elfogadó és türelmes vagy a nemlátókkal, sokan nem azok... Az, hogy nem tudtad hogyan tudnál úgy segíteni, ahogy az valóban segítség, nem ostobaság! A szándék a lényeg! Igen, mindig a nemlátónak kell a segítőbe karolni és egy lépéssel le kell maradnia, hogy érzékelhesse a kísérő mozgását. Pl. le-fellépéseknél is megúszhatjuk, hogy elharapjuk a nyelvünket, ha a kísérőnk egy lépéssel előttünk jár, mer t érzékelhetjük a le-fellépést. Én is nagyon szeretnék egy vakvezetőkutyát...! Szükségem is lenne Rá, mert ugyan lassan 5 éve vagyok vak, mégis olyan bátortalanul közlekedem, mint aki kezdő a dologban... Nem azzal van baj, hogy nem tuodm merre megyek, hanem félek, hgoy valami olyan akadályba ütközöm, aminek következtében megsérülhetek. Volt már jó pár kellemetlen élményem, lehet, hogy emiatt félek annyira. Van két kutyám, érzik, hogy velem valami nem stimmel... Az állat megérzi, ha beteg az ember! Szoktam kérni anyukámat, hogy hadd kisérjem el kutyát sétáltatni és az egyik kutyám elhúz a vészélytől, persze nem mindig..., mert ugye nem vakvezető. Ha valamit mutatnak, vagy é n vagyok kíváncsi, én is mindig úgy mondom, hogy "hadd nézzem meg!" vagy "láttam." Kifejezetten zavar, ha azt modnják: "Tapogasd meg!" Én ugyan láttam 15 évig, igaz fél szemmel, de nagyon rossz lehet a kolléganődnek, hogyha születése óta vak. Én is az inkubátorban vakultam meg, de műtétek sorozatával legalább az egyik szememmel tudtak kezdeni valamit. Sejtpusztulás miatt vesztettem el a látátsom, a mai állás szerintm nem tudnak segíteni rajta... Túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy feldolgoztam, de együtt tudok élni vele, mert együtt KELL élni vele! Olyasmin nem érdemes keseregni, amin nem tud az ember fváltoztatni! Úgy érzem, ez a z állapot komolyabbá, bölcsebbé tett! Ne szégyelld magad az ékezetek miatt, megértettem így is, amit írtál. Köszönöm szépen, Neked is szép hetet, minden jót! Vivien, 19