3. Osztályos versmondó versenyre milyen verset mondjon a lányom?

Nemes Nagy Ágnes: Jeromos, a remeterák

Jeromos, a remeterák

szívén a vágy serege rág.

Sötét a víz feneke:

nem lesz többé remete.

Sírnak-rínak a kis halak:

Ki ad nekünk tanácsokat?

Fejünk ésszel már ki töltse?

Ki lesz öblünk büszke bölcse?

De Jeromos hajthatatlan:

Unalmas e barna katlan!

Ne féljetek, visszatérek,

s folytatom a bölcsességet.

Alig indul, gyorsan úszva,

szembe-perdül egy medúza.

Jaj nekem – szól – siralom!

Elveszett a kalapom.

Így a fejem alaktalan,

nem élhetek kalaptalan.

Szól Jeromos: Gyere most,

megismered Jeromost,

vándorútra menjünk együtt,

kalapodat megkeressük.

Mennek is a partoldalon.

Jön a szivacs-lakodalom.

Az iszapban, mintha másznék,

araszol a büszke násznép.

Szól Jeromos: Hej, násznagyok,

egy kalapot nem láttatok?

Örömapa szól kevélyen:

Ki beszél így ünnepélyen?

Mit nekünk egy régi kalpag?

Ne zavard a lakodalmat!

A két vándor elhúzódik,

eljutnak a vizipókig.

Gondolkodik vizipók:

Nem vállalok rizikót.

De ebédre hozatok,

ha akarod, moszatot.

Újra mennek, mendegélnek,

egy korállszigethez érnek.

Rájuk se néz kis-koráll,

üldögél és sírdogál,

mert keresztülugorta

a tengeri ugorka.

Fáradtak a vándorok,

mind a kettő tántorog.

– Minket senki meg se hallgat?

Sose lesz meg az a kalpag?

Új kedvre ki hangolna?

Oszkár tán, az angolna?

Jön is Oszkár kanyarogva,

hóna alatt csomagocska,

föl-le táncol, locsog-fecseg:

– Elmondok egy történetet!

Nemrég történt, épp a minap,

Vörös-tenger színe alatt

Tamás, ez a kóbor alga,

uszonyt lopott s eloldalga.

Talált egy szép kalapot,

gyorsan beletolatott,

s ráírva, hogy Tamás-lak,

berendezte lakásnak.

Szól Medúza: Drága Oszkár,

szörnyű izgalomba hoztál!

Oszkár mondja: Csak nyugodtan!

Kalapodat visszaloptam!

Kibontom a csomagot:

benne van a kalapod.

Jutalmat nem koldulok,

Jeromoshoz fordulok,

tőle kérdem: lehet-e?

Rág a vágyak serege:

ön, a híres remete,

tanítványul vehet-e?

Jeromosunk eltűnődik,

lóg a feje, szinte földig.

– Jó, jó – mondja –, még nem láttam

ily nagy elmét angolnában.

Legyen meg a jutalmad,

tanítvánnyá fogadlak!

Medúzától elbucsúznak,

szépen, csendben hazaúsznak.

Hosszan hallják, messze még,

a Medúza énekét.

A medúza éneke:

A kalapom, a kalapom

lekötözöm, bebogozom.

De jó, de szép, de nagyszerű,

már nem vagyok tojásfejű.

"Tedd a kezed

homlokomra,

mintha kezed

kezem volna.

Úgy őrizz, mint

ki gyilkolna,

mintha éltem

élted volna.

Úgy szeress, mint

ha jó volna,

mintha szívem

szíved volna."

/József Attila/

Egy ezredik klasszikus vagy bugyuta gyerekvers kevés lesz ha győzni akar.

Én 13 évesen pl ezt szavaltam mint szabadonválasztható kortárs.

[link]