A Radikális Baloldali Ifjúsági Közösséget pontosan hova lehet besorolni? Vagy még nagyon friss?
A tevékenységüket nem ismerem, és a Gugli sem találja őket, név alapján simán belefér a politikába, mivel már a nevükben jelzik az oldalt (és annak is a szélsőséges irányzatát).
Viszont nem tudom, hogy mennyire lehet őket komolyan venni. Említetted a közösségi médiát, amit én inkább a kapitalizmushoz kötnék, mint a baloldalhoz (hiába szerepel benne a "közösségi" szó), másrészt pedig semmi adat nincs erről a brigádról.
Nagy valószínűséggel ezek csak kamaszok, akik keresik a helyüket. Most éppen "kommunisták" egy eldugott DC-szerveren, miközben amúgy a kapitalizmus előnyeit élvezik, almás telefon, mekis kaja, drága ruhák, stb. Természetesen a kommunizmus egyik fő elemét, a MUNKÁT nagy ívből kerülik.
#1 akkor magyarán nemzetiszocialista vagy fasiszta lenne a közösség? Az elődje az SKM-BSZ elég erősen volt burkoltan fasiszta meg enyhén húztak a kommunizmus felé "szociáldemokrácia" néven.
#2 nyilván de az ideológiai elhelyezkedés érdekel
#1 vagyok.
Bizonyos szempontok szerint a nemzetiszocializmus közelebb állt a baloldalhoz, mint a jobbhoz (ezért is nevezték Sztálinék "fasisztáknak" a nácikat, nem akarták, hogy közük legyen hozzájuk, mint "szocialistákhoz").
Viszont egy magát "radikális baloldalinak" nevező szervezet inkább kommunista lenne, mint fasiszta.
Bár szerintem ezek még mindig csak útkereső kölykök, akiknek tele a hócipőjük a jelenlegi pártokkal, politikai témákkal akarnak foglalkozni, de zsenge koruk miatt gőzük sincs az ideológiákról.
Esetleg trollkodnak/ironizálnak, mint annó a DAFEM-partis-elhatárolódó hódos blog (talán Nácivadász volt a nevük?).
Na fejlemények.
Hallottam pár beszédet onnan és azt kell mondjam kilóra megvettek azzal kapcsolatban hogy amit ott elmondtak. Teljesen jogosan elmondták a céljukat és hogy ez nem egy pártnak indul hanem egy baloldali gondolkodásúakat egybetömörítő közösség.
Én adnék neki egy esélyt, ahogy így utána tudtam nézni elég normálisnak tűntek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!