Temetésen napszemüveg a sírás kitakarására?

3 Ez hülyeség. A temetésen való sírást mások előtt adjuk elő úgymond. Az meg pláne nem érthető számomra, hogy a sírást egyesekből csak a pap szívszorító beszéde tudja kiváltani. Vége a temetésnek, a misének, utána meg mindenki vígan kacarászik, és beszélget a rokonokkal. Én anyám temetésén meg tudtam állni, hogy ne sírjak, pedig közel voltam hozzá. Utálom ha olyan emberek látnak így, akiket nem kedvelek. Már jóval előtte kisírtam magam, elbúcsúztam úgymond anyámtól. Ahogy végignéztem a rokonokon, és voltak néhányan akik sírtak. Egyik sírást se éreztem őszintének, inkább valami színjátéknak, vagy a pap beszéde, és a szertartás által kierőszakolt érzelmi kitörésnek/reakciónak. Én inkább magamban sírok, és nincs szükségem arra, hogy más is lássa, és megmutassam az embereknek, hogy mennyire megrázott a hozzátartozóm halála. A legtöbb embernél ez csak egy program, hogy mondjuk 10-én délelőtt 10-kor temetésre kell menni, koszorút rendelni, keresni egy rendes szép fekete ruhát. Elmenni, sírni egy kicsit, letudni a temetést, a szentmisét, beszélgetni a rokonokkal, és hazamenni. Másnap már semmire nem fog emlékezni, talán csak hogy kik voltak ott, hogy néztek ki, milyen ruhát viseltek, meg miről beszélgetett az egyik rég nem látott rokonnal. A temetés lényege elvész, lehet már azt se tudják kinek a temetésén voltak, olyan sok-on volt már. Nem nagyon hat már meg senkit, hogy meghalt ez a rokon most, máskor amaz, hány éves is volt? Ja 85, szép kort megért. Kivéve a valódi hozzátartozókat, akik hosszú éveket töltöttek az ápolásával. Hónapokig jártak be az elfekvőre, egy cseppnyi remény szikrája nélkül. Minden egyes nap kisírt szemeiket elfedve fogták a kezét bátorítva, hogy ott vannak mellette, és a világon a legjobban szeretik, noha a beteg fel se ismeri őket. A halál megváltás ilyenkor, de mégis ragaszkodunk édesanyánkhoz, és ugyanúgy fáj az elvesztése, hiába mondja egy kivülálló, hogy sokkal jobb neki, hogy már nem szenved.

Mondhatnám, hogy a rokonokat is érdekelhette volna jobban, de nem álltak hozzá elég közel, és ez így is van rendjén. Engem se ráz meg annyira más halála, aki ugyan rokon de alig ismertem, így sírni sem szoktam, hiába sajnálom az egészet, hogy eltávozott az élők sorából. Az nekem is csak egy úgymond "program", egy búcsúztatás, és találkozás a rokonokkal. Én se látok a dolgok mögé, és nem tudom hogy halt meg az illető, és az igazat megvallva nem is nagyon érdekel ugyanúgy, mint másokat a mi édesanyánk kálváriája. Béke poraira! Bocsánat hogy nem teljesen a kérdésre válaszoltam, csak kikivánkozott belőlem. A világ legcsodálatosabb embere voltál drága édesanyánk. Több mint 1 éve mentél el, és még mindig nagyon fáj a hiányod:(

Őszinte részvétemet küldöm a 6-os hozzászólónak! :(

Mélyen megrendítettek a leírt hosszú sorok. Igen a rokonok. Az "apám", aki a "végtisztességet" ígérte, aztán...

Én is hasonlóképpen voltam édesanyámmal - képtelen voltam sírni, csak elszorult a szívem. (13 évig ápoltam SZINTE TELJESEN EGYEDÜL(!) mielőtt elment a Drágám.)

Nem sírhattam, nem jajveszékelhettem, bármennyire fájt az a kegyetlen, embertelen 13 év. TARTANOM KELLETT(!) a lelket benne - hátha felépül?!

3 éve hunyt el IRGALMATLANUL MÉLTATLAN(!) körülmények között.

Bennem újra feltört a gyászmunka - hiába "vannak" azóta körülöttem "jó barátok", valahogy ez a hiány nem fog enyhülni soha.

Sőt, így karácsony előtt újra megerősödik, felerősödik még jobban.

Azzal próbálom vigasztalni most magam - GYÁSZTERÁPIA GYANÁNT(!) - hogy ellátogatok egy másik temetőbe egy másik halotthoz, akiről tudom, hol nyugszik. S talán nem látogatják a rokonai...

Egy ember, aki APÁM HELYETT APÁM(!) volt. Egy ember, aki utat mutatott a régi időkben - még gyermekkoromban.

Ezzel a tudattal nyugszik le a fájó szívem, csillapodik, enyhül a kín.

S nem szomorít el annyira, hogy rá kellett jönnöm DURVA KÉPMUTATÓK(!) is vannak azok között, akik édesanyámat utolsó útjára kísérték, a kórházban látogatták még éjjel is - a tudtom nélkül, imádsággal. ÁLBARÁT(!) aki azóta hátat fordított már teljesen nekem.

8-as válaszoló voltam.