Erről az „ősi” norvég versről mit lehet tudni?

Tényleg ősi? Tényleg norvég?

„Tanulj!

Tanuld meg a víztől követni utadat,

Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.

Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,

Tanulj a sziklától megállni helyeden.

Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,

Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:

Hogyan kell életed leélni csendesen.

Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:

Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.

Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,

Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.

Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,

Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.

Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,

Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.

Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,

Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.

Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj.

Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.

Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja,

Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.

Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,

Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.

Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,

Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.

Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,

Tanítson, mi meghal, s léted örök legyen!”