Miért nincsenek manapság olyan zeneszerzők mint Beethoven, Liszt, Mozart, Tchaikovsky és hasonlók?

"Csajkovszkij", műveltkém. Nem angolul írsz.

Vannak olyan zeneszerzők, mint ők, még komolyabbak is. Mint ahogy festők is, mint Tiziano vagy van Eyck, költők mint Shakespeare, és így tovább. Míg azonban a XVIII.-XIX. században komoly kiváltság volt foglalkozásszerűen művészettel foglalkozni, és roppant ritkán fordult elő, hogy egy tehetséges fiatalember pont olyan családba szülessen, ahol képesek ezt támogatni, ma lényegében bárki számára elérhetőek az eszközök és a kapcsolatok. Kiderült, hogy nem is olyan ritkák az ilyen kaliberű tehetségek, mondhatni minden középiskolában akad kettő-három.

A másik különbség, hogy a művészet tömegcikké lett. Kétszáz éve még nagy dolog volt, ha valakinek megjelent a könyve vagy kinyomtatták a verseit. Ma jó eséllyel ötszáz méteren belül van a közeledben egy könyvesbolt vagy egy könyvtár, ahol több kötethez férsz hozzá, mint annak idején egy Esterházy gróf a kastélyában, a rádióból és az internetről pedig éjjel-nappal jön mindenféle zene. Persze ez nem mind hasonló színvonalú a klasszikusokéval, de van közötte sok, amely simán kiállja az összehasonlítást. Csak éppen nem gondolsz rá így, mert abszurd a feltételezés is, hogy az ünnepélyesen, eltartott kisujjal meghallgatandó klasszikus zenével összehasonlítsunk pl. a Prodigy Firestarterét vagy a Kraftwerk Autobahnját. Holott bármelyik komoly zenetörténész elmondhatja neked, hogy ezek pontosan olyan fontos műalkotásai, lenyomatai saját koruknak, a modern ipari korszaknak, mint pl. Wagner a német romantikának.

S ugyanez igaz minden művészeti ágra. Petőfi vagy Ady egyáltalán nem "hatalmas költők", csak a maguk korában voltak azok, ezért vagy azért. Nyugodtan tedd melléjük például Ákost, az Ismerős Arcokat vagy a régi Eddát, Beatricét, és ha a háttérben elhalt a dedós vihogás, hogy ezt hogy lehet már összehasonlítani, rá fogsz jönni, hogy simán.

A posztmodern kor kiüresedésének egyik oka is az, hogy megértettük: a művészet nem varázslat, és bárki képes rá. A kiemelkedő alkotók csak egy szikrával több tehetséggel születnek, mint a többi, és csak a belefektetett munka különbözteti meg őket a nem művészektől.

Nem is mondtam, hogy "bárki", hanem azt, hogy sokkal több kiemelkedő tehetség van, mint gondolnátok.

Például nekem van egy tizenéveskori haverom, aki nagyon szépen tudott rajzolni, festeni és 3D grafikázni. Ma az egyik legmenőbb CGI art director Hollywoodban, a legnagyobb rendezőkkel dolgozik együtt, és az elmúlt 15-20 év összes nagy filmjében benne volt. Na nem úgy, hogy ő az egyik a film után két órán át pergő apró betűs stáblistán az egyik, hanem konkrétan vezető munkatárs, ő tervezi meg a film látványvilágát, és irányít több száz művészt. Az Indexen van vele több interjú is. Száz évvel ezelőtt ez a srác nem lett volna több, mint bárki más Kistarcsán. Legfeljebb esküvői portrékat festene a hetivásárban pénzes parasztoknak.

Itt vagyok én.

Süket mint Beethoven, Öreg mint Liszt, Őrült mint Mozart és utálom a hattyúkat, mert nem hagynak pecázni.

Engem mérhetetlenül irriátál a kérdező-féle kultúrbunkó, aki Csajkovszkijt leírja angolosan, és akkora gyökér önmagában, hogy képtelen a 20-ik, 21-ik századi modern komolyzenére rákeresni.

Mert tehetségek igen, most is vannak. Csak a felfedezésükhöz kell némi ész. Egy érettségi, elhivatottság és akarat.