A románok hogyan és mikor kerültek többségbe Erdélyben?
a tatárjárást követő évszázadokban a románok csak jöttek, a magyarok meg inkább csak mentek
mikor elcsatolták akkor meg a román kormány felgyorsította a folyamatot
A 18. században kerültek többségbe, talán a 18. század második felében. A 13. században jelentek meg Erdélyben, a Tatárjárások után. Azért kerültek többségbe, mert ők ilyen hegylakó kecskepásztor népség voltak, akik a Balkánról vándoroltak Erdélybe. Míg a magyarok és a németek főként alföldi, sík, dombos, esetleg alacsony hegyvidéki területeken éltek, folyóvölgyekben, ahol ki voltak téve a háborúknak, addig a románok a hegyekben éltek, ahol nem piszkálták őket és ahonnét folyton kirajzottak a háborúk után újranépesíteni a területeket. Havasalföldet és Moldovát azután sikerült kolonizálniuk, miután a Magyar Királyság és a Lengyel Királyság legyőzte az ottani sztyeppei népeket. A török háborúk, az utolsó tatárjárások után pedig Havasalföldről vándoroltak be tömegével Erdélybe, valamint a hegyekből költöztek le a kiirtott/elüldözött magyarok helyébe. De ha megnézzük, akkor a székelyek is azért vannak tömbben a román tengerben, mert ők is hegylakók voltak, ráadásul kiváltságos határőrök, segédcsapatok, harcosok.
Aztán az erdélyi hegyekben nem igazán volt vetélytársuk. A balkáni románok (arománok), vagy a dalmátok nem igazán teljesítettek jól, mivel arrafelé minden népnek volt jelentős hegylakó része, az albánok, szlávok lenyomták őket, ott a hegyekben is volt kiszorítás, konfliktus az élettérért. A románoknak nem sikerült kiszorítani a többi hegylakó népséget errefelé, a székelyeket, a ruszinokat, a szlovákokat, a szerbeket.
Azért kerültek többségbe, mert a szásznak 1 gyereke volt, a magyarnak max 2 gyereke (hogy ne darabolódjon fel a birtok), a románnak viszont 6-8 gyereke. Ahogy Márton Áron is megjegyezte: Erdélyt nem a román katonák, hanem a román anyák szerezték meg.
És az is igaz, hogy a magyarok kivándoroltak. A magyar időben Erdély nagyon elmaradott hely volt, mert Budapest nem törődött vele, csak Kolozsvár magasságáig fejlesztette, attól keletre mindent elhanyagolt. Mentek is el a magyarok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!