Meghan Markle családjának tényleg igaza volt?
Akit egy kicsit is érdekel a royal család, az biztos, hogy már halott arról, hogy Meghan és Harry visszavonulnak. És bennem azért ezzel kapcsolatban felmerült néhány kérdés.
Az egyik az az, hogy Meghan vajon mindent így akart-e? Először azzal kezdődött, hogy szétválasztotta a testvérpárt, aztán a karácsonyt már a világ másik végében töltötte és végül pedig kilépnek a herceg/női pozícióból, mert Meghannek elégé van abból, hogy őt fotózzák, meg cikkeket írnak róla. Errefel pedig Amerikába ott pózol és vigyorog a fotósoknak mint a vadalma. Persze ezt is úgy adják elő, hogy ez egy "lesifotó". Harryvel meg persze elhitette, hogyha nem mennek el, akkor ő is úgy fogja végezni mint Diana.
A másik pedig az, hogy lehet, hogy Meghannek a családja végig igazat mondott. Nekem egyikőjük sem volt szimpatikus, de most már szinte minden beigazolódni látszik, amiket az elején mondtak, persze egy kicsit másképp.
És végül Meghannek sikerült elérnie a céljait. Híres lett, hercegnő lett, de miután ezt megunta, lelép. Persze egy szép kis vagyonnal a zsebében. Kíváncsi vagyok, hogy vajon Harrynek megjön-e az esze és elvalik-e ettől a banánfára felkapaszkodott kis senkitől. Ő jobbat érdemel. Viszont, hogy abból mi lesz...
Meghan Marle tök.énél fogva vezeti ezt a szerncsétlen Harryt. A kerdes csak az, hogy mikor elválnak, Harry mennyire fog lekopaszodni, minden értelemben.
Akik azt írják, hogy jól tették, amit tettek ( kilépésa kötelezettségek alól) azokat mindig úgy nyakonvágnám.
Mi magyarok persze nem ertjük eztet, de az angliai angoloknak fontos a monarchia és a Királynő. Aki azegyensúlyt, erőt, biztonságot képviseli mindenkor. A különféle uralkodói helyzeteket, protokollt oda - vissza megkívánja a rangja , illetve a királyi család rangja. Illik viselkedni, és igen, illik elfogadni nem csak a jogokat, hanem kötelezettségeket is. Katalinnak megy a dolog, úgy is, hogy saját egyéniségét is meg tudja tartani.
Meghannak az volt a baja, hogynem ő az ünnepelt “ sztár” , ő már csak mellékszereplő , a gyerekén kivűl másra nem is igazán kiváncsiak.
Amerikában megint ő lesz a ragyogó, feminista nő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!