Károliról pszichológiáról Eltére egy év/félév után?
Idén érettségiztem, és a Károlit jelöltem meg első helyen, mert azt gondoltam, hogy nem lesz elég pontom Eltére. Magasabb pontokat kaptam végül, de már nem tudok megjelölni ugye új szakot.
Felmerült bennem a kérdés hogy mi lenne ha félévkor/év végén váltanék egyetemet, de mivel ugye egyik egyetem képzésével kapcsolatban sincs saját tapasztalatom, érdekelne hogyan élte meg az aki így váltott(vagy esetleg fordítva). Bármilyen tapasztalatnak nagyon örülnék!
Előre is köszi
Mért nem változtattad a sorrendet?
Vagy az Eltét meg sem jelölted?
Amúgy pszichológiából a Károli sokkal jobb mint az ELTE.
Már hogy lenne jobb a Károli pszichológiából, mint az ELTE? 😂😂😂
Kérdező így nem vesznek át. Kezdd el a Károlit, végezd el az első évet, felvételizz újra és utána ismertesd el amit hajlandóak az ELTE-n. Vagy végezd el a Károlin az alapképzést és felvételizz az ELTE-re mesterszakra.
Már miért ne lehetne jobb?!
Bár az ELTE összességében Magyarország egyik, ha nem a legjobb egyeteme, de mivel Magyarországon nincsenek kifejezetten jó egyetemek egyáltalán, ezért a legtöbb képzés esetében teljesen mindegy, hogy az ember egy szakot az országon belül, hogy végez...
Egy GDF és egy ELTE között messze nincs akkora különbség mint egy ELTE és egy ETH Zürich között, vagy egy Semmelweis és egy Karolinska között.
De például, ha gépészmérnök, villamosmérnök, akarsz lenni, akkor az sem biztos, hogy a BME a legjobb itthoni választás, csak azért mert irthon annak a neve cseng a legjobban (külföldön minden magyar egyetem noname, egy MSc képzés esetében a diplomád nézik főleg, egy munka esetében meg külön letesztelik a tudásod), viszont sokkal inkább jobb lehet egy OE, vagy egy Miskolci Egyetem, mert ezeken van BSc alatt is duális képzés...
Ugyanakkor van olyan is, amikor egy szak simán jobb egy amúgy kevésbé magasztalt egyetemen. Ilyen a Károli pszichológia, az országban itt oktatják a legjobban... Fogalmam sincs, hogy ez miért olyan hihetetlen.
Nagyon idegesít, amikor egyesek azt képzelik az eltéről, hogy egy Yale, vagy Cambridge...
Amúgy én azt javaslom kérdező, hogy szerezz egy minél tökéletesebb BSc diplomát a Károlin, közben gyűjtögess valamennyit, nagyon állj rá az angolra, aztán az MSc-t próbáld megcsinálni az Edinburgh-i Egyetemen...
Magyarországon nagyon nehéz elhelyezkedni pszichológusként, és a fizetés sem jó... De egy ilyen diplomával azért még itthon is sokkal jobb alkupozícióban lennél.
Erre az egyetemre nem kifejezetten nehéz kijutni, még nem is a legdrágább és van korrekt diákhitel is.
Nem oktatják jobban a Károlin. Sokkal gyengébb a képzés, és a károlisok is sokkal gyengébbek, mint az eltések. A többi bullshit (“gyakorlatiasabb”, “nem szivatnak” stb.) csak a gyengébb egyetemek magyarázkodása.
Ami jó még, az Debrecen és Pécs. A Károli ezek mögött van.
Nem baj ez, csak nem kell lekamuzni a csillagokat az égről.
55%-os egy legendás troll a témakörben, Manche.
https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__magya..
Nem érti meg, hogy magyar viszonylatban teljesen értelmetlen presztizsről beszélni egyetemeknél... Főleg alapozó képzésnél.
Annyi a lényeg kérdező, hogy a legegyszerűbben elvégezhető pszichológia alapszak az a Károlin van, és nem azért egyszerűbb mert rosszabb, színvonaltalanabb, hanem mert logisztikailag sokkal jobb megoldások vannak sok esetben.
De összességében az alapszakot mindegy, hogy hol végzed, a mesterszaknál már nem lesz mindegy...
De ott sem presztizs beli különbségek miatt nem lesz, hanem a specializációk miatt.
De továbbra is, én alapszaknak a Károlit ajánlanám, MA-nak pedig egy külföldi egyetemet...
Előző: először is nem vagyok troll. Elfogulatlan szakember vagyok egy másik területről, de van rálátásom a témára.
“legegyszerűbben elvégezhető pszichológia alapszak az a Károlin van, és nem azért egyszerűbb mert rosszabb, színvonaltalanabb”
De azért. Amelyik egyetemi szak színvonalas, az nehéz is. Amelyiket könnyebb elvégezni, az gyengébb is. Ehhez még PhD se kognitív pszichológiából, mert ezt igen könnyű józan paraszti ésszel belátni.
Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy más egyetemeken nem azért nehezebb mert jobb. Rengeteg oka lehet annak, hogy egy egyetemi szak nehezebb, Te sem gondolhatod komolyan, hogy ez nincs így és csak azért lehet nehezebb, mert jobb is...
Ez a megfogalmazás azért pontosabb mert a Károlin sem könnyű amúgy.
De számottevő különbség nincs az alapszakok közőtt, ez tény.
Te egyszerűen bele vagy b.zulva az eltébe, mert ott végeztél egy random szakot... Az elfogultság mellé a szótárba be lehetne tenni a fényképed.
Nekem viszont egyik egyetemhez sincs közöm a kettő közül, bár ismerőseim mindkettőről akadnak.
Mégsem hazudom azt, hogy azon az egyetemen ahol én tanulok a legjobb a pszichológia és ég és föld a különbség eközött a többi egyetem azonos szakja között...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!