Nemzetközi tanulmányok mesterszak milyen?
Földrajz BSc-n végzek idén (remélem). Végső megoldásként maradnék a Földrajz mesteren, de felmerült bennem a Nemzetközi tanulmányok mesterszak. Budapesten ez több helyen is van (ELTE, BGE, Corvinus, NKE), kinek van tapasztalata bármelyik iskoláról?
Illetve földrajz alapszakos diplomával felvehetnek? Én azt gondolom, hogy elég sok közös dolog lehet, hiszen földrajzon tanultunk gazdaságföldrajzot, politikai földrajzot, kulturális földrajzot, népesség- és településföldrajzot és még sokmindent, amik azért összefüggnek a nemzetközi dolgokkal.
Kétlem, hogy elfogadják a földrajzot.
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉSI SZAK
4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a nemzetközi tanulmányok és a nemzetközi
igazgatási alapképzési szak.
4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: a
társadalomtudomány; a bölcsészettudomány; a gazdaságtudományok; a jogi; valamint az
államtudományok képzési területekhez tartozó alapképzési szakok.
4.3. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az
alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti
szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a
felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
9.4. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba
való belépés minimális feltételei
A mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányokból szükséges minimális kreditek száma 60
kredit az alábbi ismeretkörökből:
társadalomtudományi alapismeretek: szociológia, pszichológia, filozófia, antropológia,
pszichológia,
jogi-igazgatási ismeretek: közjog és magánjog, alkotmánytan, közigazgatástan, közpolitika,
gazdasági jog,
gazdasági ismeretek: közgazdaságtan, makro-, mikroökonómia, vállalatgazdaságtan,
pénzügytan, nemzetközi gazdaságtan,
politikatudományi: politikai gondolkodás, politikatörténet, nemzetközi tanulmányok,
történeti, kulturális és nyelvtudományi ismeretek: gazdaság-, társadalom- és kultúrtörténeti
ismeretek, nyelvtudományi, filológiai ismeretek területein.
A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató legalább 30 kredittel rendelkezzen. A hiányzó
krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg
kell szerezni.
Kaptam választ, nem tudom, olvassa-e ezt még valaki. Azt írták, elfogadják a földrajzos diplomámat, csak lenne néhány plusz tárgy.
Viszont ki mit gondol, megéri egyáltalán ez a mesterszak? Milyen munkákat lehet ezzel kapni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!