Ha nem sikerül egy vizsga és csúszok 1évet,30évesen, lépjek az országból?
Érdekelt egyetem.
Idősebben 30 évesen elkezdtem.
Mellette nem dolgozok. Normál színvonalon megélek pár évig és a kapcsolatomban is tudom biztosítani az anyagiakat pár évig, a rám eső rész biztosan és többet is ha úgy van.
Viszont lehet csúszok 1 kurzussal.
Ez miatt csúszok 1 évet.
Értek már kemény dolgok az életben. Amire másik is csak néztek, h lehet ezt kibírni.
De egy jó ideje nem.
Valamint tanulásban még soha nem ért kudarc.
Hogy dolgoztátok fel a csúszást?
Mekkora szégyen ez szerintetek?
Vajon milyen szörnyű kudarc lehetett az mihez mérten egy egyetemi csúszást nem tudsz feldolgozni?
(Költői kérdés volt)
Nincs ebben semmi, komolyabb szakokat alig-alig végzik el egyenesben az emberek. Nézd úgy, hogy így lesz egy csomó extra időd az egyetem mellett amit tudsz hasznosan eltölteni. Egyetemi projektek, szakmai gyakorlat, gyakornoki programok nagyobb cégeknél. De akár simán dolgozhatsz is, hogy ne éld fel az összes tartalékod.
Intézménye válogatja. Mindenhol vannak szórótárgyak. Mivel kredit rendszer van elég könnyen megvágják az embert. Amikor tanulsz azt tartsd szem előtt, hogy az elvesztegetett időben termelni is tudnál. Persze ezt ne úgy értsd, hogy tanulás helyett, hanem úgy, hogy tanulás után.
Elég nagy pofon, ha bekapsz egy csúszást. Rá kell kapcsolni, ennyi.
A külföldről csak annyit, hogy nem érdemes iskola függvényébe tenni. Ha van kedved és energiád kimenni, akkor mindenképp menj. A világ sokszínűségének meglátása magában nagyon értékes, ami akkor is hasznos, ha úgy döntesz hazajössz. Ha nincs kedved, energiád, akkor ne menj.
Úgy értettem, h még a komoly tragédiákból, súlyos anyagi, érzelmi, mentális következményekkel járó problémákból, sem volt olyan, aminek 1 éves következménye lett volna.
Ezért furcsa ez nekem.
Eldöntöttem, h sulizni szeretnék ismét. Aztán majd azzal foglalkozni, ami végzettséget ad a suli, addig meg csak az iskola.
Persze aztán jöttek dolgok, meg én is hibáztam és nem jól időzítettem a készülést.
Más tragédiáknak az életben, pl. egy rossz befektetés, szakítás, családi tragédia, stb. a következményei maximum pár hónapra terjednek ki. Aztán feldolgozza, megoldja az ember.
Ilyen szempontból ez elég negatív egy ilyen aminek 1 évre kiterjedő következményei vannak...
"Más tragédiáknak az életben, pl. egy rossz befektetés, szakítás, családi tragédia, stb. a következményei maximum pár hónapra terjednek ki. Aztán feldolgozza, megoldja az ember."
A fenét. Az érzelmi feldolgozása lehet pár hónap, de ha pl meghalnak a szüleid és örökölsz egy kertes családi házat azt fenntartani, rezsijét fizetni, ápolni, helyrevágni, amíg el nem tudod adni egy piszok nagy teher.
Az egyetem csak egy bevezető az életbe, mondom ezt ötödévesen, miután itt is taknyosra szopattak, vagy akár szó szerint elküldtek a p.csába. Szedd össze magad, 30 évesen már férfi vagy elvileg..
"következményei maximum pár hónapra terjednek ki"
hm... devizahitel?
Nem.
Saját dolgokról beszéltem. Vannak olyan események, amiket több év feldolgozni vagy nem is sikerül és vannak olyan problémák, amiket több év megoldani vagy nem is sikerül.
Vannak olyan problémák is, ami valamennyire hasonló két embernél és az egyik gyorsan megoldja, a másik meg hosszú-hosszú ideig nem tudja.
Attól, h valaki 25-30-40 éves még egyes dolgok okozahtnak nagy problémát, más dolgok meg nem. Ez nem életkor függő.
Nekem pl. az anyagi dolgaim oké, más ember egész életében nem tudja megcsinálni, h ha már egyszer elkezdett dolgozni, akkor pár évre úgy ne dolgozzon, h az egzisztenciális szintjét tudja tartani.
Nekem is volt, amikor lenulláztam magam anyagilag, de rendbe jött és nem kellett hozzá 1 év. Volt amikor gyászoltam, nagyon kivoltam, de nem tartott 1 évig és az életem terveit se kellett évekkel módosítani.
Na mind1 amúgy, nem kell ezt ennyire részletezni.
Engem csak az érdekelt és a kérdésfeltevés nyílván kissé irónikus is volt, h ki, hogyan élte meg, amikor egyetlen vizsga miatt egy évvel módosultak az életbeli tervei, elképzelései.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!