Ha most beiratkozom egy OKJ-s tanfolyamra és közben beadtam a jelentkezésemet egy fősulira is, akkor abból lehet gond?
Én is hagytam ott idén szakképzést. Nem kötelező elvégezned, kiiratkozol(kérelmet írsz) és kész, nem tudnak semmit sem tenni, muszáj aláírniuk.
Amúgy nem lesz az ég világon semmi belőle, miért is lenne? Sőt, ki sem kell iratkoznod, ha közben megtetszik és el akarod végezni, ha van olyan lehetőséged, hogy estin v egyéni tanrenddel stb fejezd be a 2. évedet.
Sokan csinálnak fősuli mellett okj-t., a 2-nek semmi köze egymáshoz és nem zárja ki egymást. innentől azt csinálsz, ahogy neked a legjobb. :)
Semmi problémád nem származik belőle.
Amikor én anno érettségiztem, és beadtam egyetemre a jelentkezésemet, mellette néztem sulikat, hogy hova lehetne menni, ha nem vennének fel egyetemre.
Találtam egy "szimpi" OKJ-s képzést, és június végén beiratkoztam (mert akkor kellett). Végül kiderült, hogy felvettek az egyik helyre, és inkább egyetemre mentem.
Felhívtuk telefonon az adott intézményt, hogy felvettek egyetemre, és nem szeretném elkezdeni a képzést (OKJ-t). Megkérdeztük, hogy milyen módon kell lemondani/kiiratkozni, azt mondták, hogy nekik jó így telefonon is, kihúznak a névsorból.
Persze ezek után szeptemberben jött egy levél apám (!) nevére, hogy nem jelentem meg az évnyitón, és nem kezdtem meg a tanulmányaimat, de utána már nem "zaklattak".
Úgyhogy iratkozz be nyugodtan, aztán ha mégsem szeretnéd elkezdeni, lemondod/kiiratkozol. Max. küldenek nektek is egy levelet. Ennyi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!