Tudnátok segíteni? Most leszek nyolcadikos és nagyon félek a felvételitől. (Többi lent)
Figyelt kérdés
Nagyon félek a felvételitől. Tudom lesz még a suliban is előkészítő csak az a baj hogy ötödiktől kezdve borzalmas a matektanárunk. Ez azért is baj mert a közgazdaságiba szeretnék menni. A 7. év végén angolból, fizikából és földrajzból lettem négyes a többi ötös. Na de vissza a tárgyra. A magyartól nem annyira félek de a matektól igen főleg hogy borzalmas a matektanárunk. Mit tegyek hogy ne féljek ennyire?2018. aug. 28. 12:46
2/2 Brain Storming válasza:
A neten fent vannak az eddigi felvételi feladatsorok - már most kezd el őket csinálgatni. Megúszod a magántanárt, ha a matektanárodat megkéred, hogy egy-egy feladatodat nézze már meg. A tanárok nem szokták bevallani, de mindig hízik a májuk attól, ha egy diákjuk olyan feladatokkal keresi meg őket, aminek tétje van, stb., és nem nehezek (mármint a tanárnak) :D . Mivel a tantervekben eleve benne van a tehetséggondozás is (amire persze a tanárok szinte teljes többsége ügyet sem vet), esetleg a központi felvételikre való felkészítés, a tanároknak részben az is kötelessége, hogy a tárgyukban segítség a diákjaik előmenetelét. Ha a te osztályod matektanára nem hajlandó segíteni, akkor a másik osztály matektanárát kell megkeresni - valamelyiknek biztosan hízelegni fog, ha a "szakértelmére" apellálnak. ... Ettől függetlenül, ha már most nézegeted a feladatokat - amikhez megoldókulcs és javítási útmutató is van (!!!!!), ki fog derülni, hogy mik a ygengéid, mik az erősségeid, stb. Látod majd, hogy milyen feladattípusok vannak (5-6 feladatsor után már megjósolható, hogy mi várható), melyikkel érdemes kezdened, mire kell még plusz időt szánni, stb. ... Jó az, ha már most kezdtél parázni és nem december végén :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!