Ha felvettek nappali tagozatra, de halasztok 1 évet, attól még az iskola adna nekem iskolalátogatásit, hogy diákmunkázhassak? Illetve a TB-m fizetve lenne?
ma 12:40
Nem vesztesz vele állami félévet. Ha nem tudod, miről van szó, ne írj hülyeségeket.
Ellenben nem valószínű, hogy egyből halaszthatsz. Legalábbis úgy tudom, hogy -a legtöbb helyen- legalább 1 félévet járnod kell előtte.
Utánanéztem hivatalosabb forrásból:
"A jogszabályok alapján először csak az első félév sikeres teljesítése után halaszthattok, kivéve, ha az adott intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzata máshogy rendelkezik. Így a legtöbb egyetemen, főiskolán az első félévben még nem lehet halasztani, vagyis passzív félévet kérni, de mindenképpen nézzétek meg az intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatát.
A passziváltatás, halasztás vagy szüneteltetés azt jelenti, hogy az adott szemeszterben nincs aktív hallgatói jogviszonyotok: nem kell órát felvennetek, tandíjat fizetnetek, de ösztöndíjat sem kaptok, és nem fogynak az állami féléveitek. A szüneteltetés alatt diákigazolvány-matrica sem jár, így az ezzel járó kedvezményeket sem tudjátok igénybe venni."
Ez meg kb. az első link volt, amit googlen találtam.
ma 12:50
Az előző szakomon volt 1 év passzív nekem, csak úgy szólok.
Ezt az iskolalátogatásit honnan veszed? Mire adnák, ha nem jársz be? Csak nem az államot akarod megkárosítani, épp eleget lopnak a politikusok!?
Van egy két hely, ahol passzívval is lehet dolgozni, de asszem ezek nem sima "diákmunkák". Az arra van, hogy tanulás mellett dolgozz, ha nem tanulsz, nem vagy diák az állam szemében (vagy ha nem nappal tanulsz). Ekkor rendes munkát vállalhatsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!