Mi legyek, és mit tanuljak tovább? Fogalmam sincs, úgy érzem sötétben tapogatózom.
Én voltam hasonló cipőben. 19 évesen elkezdtem egy szakot, de már fél év után is úgy éreztem, hogy ez talán nem nekem való lesz, viszont úgy voltam vele, hogy áh, még a következő félévet megpróbálom.
Sajnos igazam lett, mert nem szerettem meg az 1 év alatt sem, úgyhogy úgy döntöttem, otthagyom, csak hát nem jelentkeztem februárban másik egyetemre, fizetni nem tudtam volna, így hirtelen nem is tudtam, mihez kezdjek.
Végül OKJ-s szakra jelentkeztem, anno még csak 1 szakot támogatott az állam és csak 23 éves korig, most már talán 2-3-at is és 24 éves korig biztosan. Ezt a szakot azért végeztem el, hogy legyen majd egy másik tervem is, ha az egyetemi szakomban nem tudnék a jövőben elhelyezkedni.
Miután meglett a szakmám, újrafelvételiztem, mert érdekes módon a szakmatanulás alatt jöttem rá, hogy mi az, ami igazán érdekel, és tekintve, hogy én nem vagyok hajlandó olyat csinálni életem végéig, amit utálok, nem is volt kérdéses, hogy megint jelentkezem egyetemre.
Sikerült egy 6 éves képzést választanom, aminek nemsokára a végére érek, viszont még most is érzem annak a felesleges egy évnek a hátrányát. Egyrészt mert elpazarolsz 2 ingyen félévet, másrészt mert ez még plusz 2 év kiesést okozott, mindenesetre ezidő alatt legalább volt időm gondolkodni, egy OKJ semmi az egyetemhez képest.
Én a saját példámból kiindulva azt javaslom, hogyha már most tudod, hogy nem azzal akarsz foglalkozni, amire jelentkeztél, akkor semmiképpen se kezdd el, mert csak hátránya lesz később. Talán érdemesebb lenne neked is egy OKJ-t megcsinálni, mert habár manapság sokan lenézik azokat, akik kétkezi munkát végeznek, azért elég hasznosak tudnak lenni, dolgozni és gondolkodni is lehet mellette. Idővel majd úgyis rájössz, hogy mit szeretnél.
A szüleid nem tudom, milyen emberek, de ha jófejek, akkor ülj le velük beszélgetni. Tudom, vannak olyanok, akik hajtják a gyerekeiket, meg csak az egyetem, semmi más jó, de gondolj inkább magadra meg a jövődre, mert ha kényszeríted magad egy olyan szak elvégzésére, amit nem szeretsz, akkor abba csak bele fogsz fásulni, mint a mai emberek átlaga.
Mindenesetre sok szerencsét kívánok! :)
A helyedben nem szögezném le, hogy nem hozzám való a szak. Bármi változtathat a hozzáállásodon, amint hallgató leszel. De azt jó lenne tudni, hogy mire jelentkeztél és mit szeretnél valójában, mert csak egy "színészet érdekel, de gépészmérnökire vettek fel" helyzet lenne drasztikus.
Én 11.-ben azért csináltam előrehozott angol érettségit, mert még bölcsészettudományira akartam menni, de utolsó év elején kapcsoltam, hogy nem bírnék X évig egy nyelvvel és kultúrával foglalkozni. Így jelentkeztem végül gazdaságira.
Szerintem inkább szerezz biztos tudást és indulj magabiztosan munkát vállalni vagy vállalkozást indítani, minthogy "bulizz" a szakon, de értelmes végzettséget nem szerzel. Én fel tudom áldozni a szórakozást a tudás és szakorientáltság oltárán, ráérek jól érezni magam a szabadidőmben. Persze nem kell unalmas robotmelót végezni, de jobban élvezed azt a munkát, amihez értesz, azt pedig jobb esetben megalapozhatja a választott szak. Ráadásul sok szak mobilis, így ki tudja, talán összeegyeztethető lesz az érdeklődési területed a szaktudásoddal.
11.-es vagyok, de kb félévente változik mit szeretnék csinálni. Egyetemben nem gondolkodom, így elpazarolt félévektől nem tartok, de elpazarolt pénztől igen, mert azt tudom, hogy engem olyan dolgok érdekelnek, amit csak OKJ keretein belül lehet tanulni. Főleg a szolgáltató szektorba tartozó állások, mint kozmezikus, kutyakozmetikus, masszőr, körmös...
Én első blikkre azt gondoltam ki, hogy a városban levő iskolák felnőttképzéseiből válogatok. Iskolarendszerűt keresek, mert az állam támogat kettőt 25 éves korig. Így ezzel akkor sincs vesztenivalóm, ha nem jön be a szakma mégsem. Aztán utána saját fizetésből gyűjtök pénzt és elmehetek fizetős OKJ-ra is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!