Van itt olyan, akit pótfelvételivel vettek fel a BME-re?
Ezt azért nem értem, mert a felvételi statisztikákban a férőhelyek száma mindig magasabb, mint a ténylegesen felvettek száma, egy két kivétellel.
De lehet, hogy senki nem jelentkezett pótfelvételin, mert 380-as ponttal már úgyis vagy felvették volna máshova, vagy ide, kevesebb mint az általánosnál meg nem lehet, ha jól tudom, a póton. Tehát ezért el tudom képzelni, hogy nincs ilyen statisztika.
BME: [link]
A pótfelvételire akkor jelentkezhetsz, hogy ha a megjelöltjeid közül EGYIKRE SEM vettek fel, vagy nem is jelentkeztél az általános eljárásban.
Ekkor is csak egyetlen intézmény, egyetlen szakjára. Nem minden szakra hirdetnek pótfelvételit (az addig felvettektől függetlenül), a BME-n például igen kevés helyen, most megnéztem, csak a GTK-n és a KJK-n volt pótfelvételi tavaly. Ha hirdetnek is, csak önköltséges képzésre lehet jelentkezni. (Ha jól tanulsz a második félév után persze átkerülhetsz, szóval nem 7 félévnyi fizetést fogadsz el ilyenkor.)
Azzal nem tudom tisztában vagy-e, hogy ilyenkor a ponthatárok nem mennek lejjebb, minden szakra legalább annyinak kell lennie a felvételi ponthatárnak, mint amennyi az általános eljárásban volt. A jelentkezők számától (vagy a kar heppjétől) függően még nőhet is a ponthatár.
A ponthatárra kitérve pedig, de az utolsó felvett ember pontszáma a ponthatár. Az, hogy meghatároznak egy minimumot az ettől független dolog.
Két példa:
1) Az egyetem meghatározza (akár előre központilag, akár csak presztízsből), hogy mondjuk egy szakon nem mennek 400-as ponthatár alá. Hiába van 60 férőhely, ha csak 45-en érik el a 400-at, a 46. embernek már csak 399 pontja van, és nem akarnak eltérni ettől a minimumtól, akkor csak 45 embert vesznek fel, nem mind a hatvanat, így nem a 60. ember pontszáma határozza meg a pontot, hanem a 45.-é, hiszen ő a legalacsonyabb ponttal felvett.
2) Meghatározzák, hogy 400 alá nem mennek. 45 embernek 420 pontja van, a 46-iknak 390. Ez esetben nem 400 pont lesz a ponthatár (mint előzőleg meghatározták), hanem 420, mert az az utolsó felvett pontszáma.
Az infók fő forrása egyébként a felvi.hu, hasznos kis oldal, szinte mindent meg lehet találni rajta (bár aláírom, nem mindig egyszerű), és hivatalos forrás a felvételivel kapcsolatos hírekben.
Szóval röviden: Sajnos nincs ilyen lehetőség.
Általában az egyetemek kitöltik az engedélyezett kapacitásszámot, mivel a felvettek után kapnak fejpénzt. AZ szokott lenni a helyzet, hogy pl. 720 főt vehetnek fel, ennyi a kapacitásszámból az adott szakra eső, ami a felvin is látható az adott egyetem, adott szakja mellett.
Mondjuk legalább 378 pontja van 701 hallgatónak. De 377 pontja van további 48 hallgatónak, akik az adott egyetem adott szakjára jelentkeznek. Ez esetben csak 701 hallgatót tudnak felvenni és a ponthatár 378 lesz. Ha 377 pont lenne a ponthatár, akkor már 749 hallgatót kellene felvenniük, hiszen a példában ennyi felvételiző rendelkezik legalább 377 ponttal, de mivel csak 720 a a kapacitásszám ezért nem vehetnek fel a 720 helyre 749-et, csak 701-et fognak felvenni a 720 helyre és a ponthatár 378 lesz a rendes felvételi eljárásban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!