Mindkét suli jó, de a Vörösmartyban a dráma tagozat valóban sokkal erősebb, mint a Leöveyben. Ez szerintem abból is látszik, hogy a Leöveyben max. hozott pont mellett 45 pontos központival már behívtak szóbelizni, 65 pontos központival meg már nem is kellett bemenni, mert automatikusan megadták a max. szóbeli pontokat.
A Vörösmartyban pedig max. hozott pont mellett legalább 58 központi kellett, hogy behívjanak. Így hívtak be 32 helyre 145 gyereket. És akit behívnak, annak egy három órás szóbelin kell részt vennie.Szóval sokkal komolyabb a szűrés is, hogy kiket vesznek fel.
2018. márc. 4. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
12/20 anonim válasza:
Hát ez idén kicsit változott, nekem 68 pontos központival kellett szóbeliznem a Leöveyben, és a Vörösmartyba 41 feletti magyar és 20 feletti matek kellett (61) a behíváshoz.
De igen, nagy a szűrés valóban. A szóbeli mindamellett nagyon kreatív volt, majdnem 4 órás lett.
A Vörösmarty sokkal inkább humán gimi mint a Leövey. Nehezen döntöttem a sorrendről mégis :-)
2018. márc. 5. 06:45
Hasznos számodra ez a válasz?
13/20 anonim válasza:
Persze, a Leöveyben drámán a 65 pontos központi esetén csak akkor kapsz mentességet, ha max. a hozott pontszámod. Neked gondolom nem volt max pontszámod, ezért hívtak be ( hozott+központi együtt 115-nek kellett lennie a mentességhez).
Vörösmartyban a 41 magyar+20 matek a médiához kellett, nem a drámához! A drámához 83 összpontszám felett hívtak be, azaz max. 25 hozott pont mellett legalább 58 pontos központi kellett.
Én szombaton voltam drámán, szerdán megyek médiára.
2018. márc. 5. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
14/20 anonim válasza:
Jaja bocsi, médián voltam, igen. 112 hozott pontom volt a Leöveyben:)De ne mbánom, hogy szóbeliztem, mert nagyon tetszett !
2018. márc. 5. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
15/20 anonim válasza:
Aki azt hiszi a Vörösmartyban gyenge a matek az téved. Jó, nyilván nem egy Eötvös szint, de nagyon is követelnek. Az érettségi eredmények semmivel sem rosszabbak mint a Leöveyben. Attól, hogy erős a dráma képzés és nagyon színvonalas még követelnek a többi tárgyból is. Aki azt hiszi itt nem kell tanulni téved. Egy teljesen normális közepes erősségű gimnázium. Az drámás osztályba az összes gyerek 63 pont feletti központival és 4-es átlag feletti eredménnyel került be tavaly. Matekból, fizikából, kémiából is kell tanulni a négyesért, ötösért pláne.
2018. márc. 11. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
16/20 anonim válasza:
Petsze, hogy ugyanazt követelik mint más gimikben, hiszen ugyanaz a tananyag. Csak arra gondoltam talán nem lesz a matektanár valami véresszájú hajcsár mint néhány reál gimiben....
2018. márc. 11. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
17/20 anonim válasza:
Amit a szülők lazaságnak érzékelnek és aggódnak hogy akkor a tanulás színvonala sem lehet magas, az a Vörösmarty hangulatából adódik. Egy kifejezetten haladó szellemű, gyerek központú iskola. Kicsit alternatív sulikra hasonlít a hangulata. A közösség is jó, összetartó, nagyon elfogadó a drámás osztályokban. Ezt érzékelik a szülők akik elmennek nyílt napra pl és azt hiszik nem kell tanulni sem, pedig az igazgatónő nem győzi hansúlyozni, ez egy gimnázium, követelményekkel.Aki matek zseni vagy orvosira készül ne a dráma tagozatra jöjjön, de aki egy jó színvonalú iskolát szeretne, jó hangulattal és tényleg érdekli a dráma általi személyiségfejlesztés az jöjjön nyugodtan, semmivel sem fog kevesebbet tudni reál tárgyakból, mint egy Leövey dráma tagozatos. A dráma viszont sok plusz órát jelent, ezt tudni kell, heti 1x már kilencedikben is este 6-ig, 7-ig bent vannak, akkor is ha másnap pl témazáró.Heti 1x kötelező énekkar van kilencedikben.Kreatív ének, kreatív mozgás, színpadi gyakorlat, beszédtechnika, drámatörténet órák. És ezek mellé a teljesen normális színvonalú többi tárgy oktatása. Nem könnyű.
2018. márc. 11. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
18/20 anonim válasza:
Egyik tanár sem véres szájú, elég jó tanárok vannak. Nyilván nem reál gimi, de a Leövey dráma tagozata sem az szerintem. Persze az is lehet jó, nem ismerem, én csak azért irtam, hogy eloszlassam a tévhiteket, miszerint a Vörösmartyban nincs követelmény reál tárgyakból. Hát van 😁
2018. márc. 11. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
19/20 anonim válasza:
Nem úgy gondoltam, hogy a Leöveyben véres szájúak a matektanárok, hanem általánosságban, egy átlagos gimiben ki lehet fogni egy megszállottabb matektanárt.
2018. márc. 13. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
20/20 anonim válasza:
Kedves 15-ös és 17-es válaszolók, örülök a pozitív véleménynek. Az én gyerekem is a drámára megy jövő évtől, és én is kicsit aggódtam, hogy esetleg a dráma mellett nem veszik majd komolyan a többi tárgyat, és hogy nem kellett-e volna inkább erősebb suli felé terelni.
De az előkészítőn és felvételin a tanárok és a hangulat nagyon tetszett neki, így maradt a dráma tagozat mellett.Remélem beválik majd az iskola minden szempontból:-)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!