Külföldről át tudok menni egy magyar egyetemre?
Most külföldön tanulok és átszeretnék menni egy magyar egyetemre. Tudom, hogy újból jelentkezhetnék és előről elkezdhetném a dolgokat, de nem akarom elveszíteni azt az 1 évet amit már külföldön eltöltöttem.
Van rá lehetőség, hogy egy magyar egyetemen rögtön 2. évvel indítsak, persze ugyan azon a szakon belül.
Tudom az adott egyetemet kell megkérdeznem, de még nem vagyok annyira biztos benne, hogy egyátalán meg akarom lépni ezt a dogot így még nem néztem ki egy magyar egyetemet sem. Egyenlőre csak azt akaron tudni, hogy lehetséges-e és milyen feltételei vannak?
Adott iskolánál kell érdeklődni, hogy milyen tantárgyakat tudnak elfogadni(Ugye ehhez kapniuk kell tematikát is).
S ezt előre nem fogják neked konkrétan leírni, hogy ebből és ebből fix-re megkapod a felmentést.
Fix iskola és szak nélkül meg nem fogsz segítséget kapni.
(Amúgy kb. 80%-át a tantárgyaid közül biztos nem fogják elfogadni..)
1# Most info szakon tanulok programozást.
Hogyan megy ilyenkor a jelentkezés? Ugyan úgy mintha nem jártam volna egyetemre és majd ha felvettek akkor felhozom a dolgot és az elvégzett óráimmal kitudok váltani pár órát?
Vagy teljesen külön ltörténik az ilyesmi. Az az nem érettségi alapján itélnék el a jelentkezésemet hanem az egyetemem és az itt elért eredményeim alapján?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!