Középszintű érettségi javításakor nem ér semmit a tanúsítvány?
Matekból tavaly írtam egy 3-mast középszinten, ebben az évben 90% fölötti eredményt értem el szinten középből. Azért írtam újra, mert nem duplázok, ezért feljavítottam, jobb érettségi átlag miatt. A tanúsítvány azonban nem számítja bele a jobb eredményt, tehát adtam a sz#rnak egy pofont? 2 emeltet csináltam mellette.
Akkor az érettségi átlag marad a régi?
Az érettségi átlagot a bizonyítvány alapján számítják, ezt utólag már nem lehet kijavítani.
Előre kellett volna tájékozódni:(
Ezt nem is gondolná az ember, hogy nem lehet javítani, ami elsőre nem sikerült, ez meg se fordult a fejemben.
De akkor a pontszámot hogy fogják számolni? Mert ha a 2 javított emeltet tanúsítványként jelölök, akkor az átlaga jobb lesz az eredménynek, holott úgy számolják az érettségi átlagot, hogy 4 tantárgy + 1 választott átlaga bizonyítványból. Ilyenkor hogy kell számolni? 4 rublikát kell létrehozni, az egyikben a régi eredmény emeltjei bizonyítványként feltüntetve, a másik tanúsítványként?
Igen.
Az érettségi átlagnál nem fogja figyelembe venni a tanúsítványokat, de a felvételi tárgyaknál igen.
Ez ilyen, ha nem is gondoltad volna, rengeteg időt, pénzt és energiát megspórolhattál volna, ha az egész cécó előtt egy fél órát rászántál volna, tájékozódj a felvi.hu-n :(
Persze, neked már mindegy, de mások még tanulhatnak belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!