S. O. S. felvételi jelentkezés, mi tévő legyek? (Többi lent)
Figyelt kérdés
Idén felvételizek, és nem tudom, mit csináljak. Mindenképpen fizika szakra szeretném beadni a jelentkezésem, viszont úgy láttam, hogy idén csak a Szegedi Tudományegyetem hirdette meg ezt a szakot levelezőn. Nekem fontos lenne a levelező tagozat, mondták már többen is, hogy ez mellett a szak mellett nehéz állandó munkát végezni, de én azért megpróbálnám. Tartok tőle azonban, hogy nem vesznek fel levelezőre, csak nappalira. Ez esetben mennyire kötelező bejárni az előadásokra? Lehetséges dolgozni nappalis hallgatóként? Valamint ha esetleg nappalira vesznek fel, félévkor van lehetőségem átkerülni levelezőre? Az sem hagy nyugodni, hogy a tavalyi ponthatár szerint tavaly Szegedre 280 volt a ponthatár nappalin, ez lehetséges? Ha jól tudom, ez a minimum ponthatár is. Szóval 280 pont volt beírva az állami támogatásra, és a költségtérítésesre is. Már többször láttam, hogy néhány helyen megegyezik a két ponthatár, de ez hogy lehetséges? Valamint kaphat egyeltalán bárki is 280 pontra ösztöndíjat? Nincs egy minimum ponthatár, ami alatt nem jár a tandíjmentesség?2017. febr. 2. 18:55
1/6 anonim válasza:
-Előadáson nem szokott katalógus lenni.
-Lehet dolgozni,az más kérdés,hogy ki,hogy bírja.
-Persze,ha az utolsó felvett ember pontszáma 280,akkor annyi a ponthatár.
-Tandíjat,akkor nem kell fizetni,ha államin vagy,az nem függ a pontszámtól.
2/6 A kérdező kommentje:
Az állami nem függ a ponthatártól? Akkor mitől függ a tandíjmentesség?
2017. febr. 2. 19:37
3/6 anonim válasza:
Ha állami ösztöndíjas képzésre vesznek fel és nem önköltségesre,akkor nem kell tandíjat fizetni,amíg teljesíted a feltételeket.(pl. 2 félév alatt 36 kredit, és átlagot is meghatároznak)
4/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen!
Viszont amit még mindig nem értek, hogy némelyik szaknál hogyan lehet ugyan annyi a ponthatár az állami ösztöndíjas képzésre, mint az önköltségesre?
2017. febr. 2. 19:51
5/6 anonim válasza:
A ponthatárt az utolsó felvett ember pontszáma adja,előfordulhat,hogy ez megegyezik.
6/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, sokat segítettél! Még azt esetleg meg tudnád mondani, hogy nappaliról az első félév után mennyire nehéz átkérni magam levelezőre?
2017. febr. 3. 09:17
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!