Ha nem akarok még fősulira menni, de az életem folyamán igen, akkor felvesznek akkor is ha mondjuk 26 éves leszek például?
Jövőre érettségizek, és egyenlőre nem akarok fősulira menni. Szeretnék szakmát szerezni és munka mellett csinálni önerőből.
18/F
Fel, persze. Mondjuk ha dolgozol és megszoksz egy életmódot/-színvonalat az anyagi függetlenséged miatt, akkor ugye a nappali annyira nem jön majd számításba (persze lehet kivétel, vállalkozás vagy egyebek, de ugye nem biztos), így marad a levelező.
Ha van elég pontod és teljesíted a követelményeket felvesznek, létezik levelezőből is állami és költségtérítéses.
Én így csináltam, ahogy a leírásban szerepel. Gimi, (piacképes) szakma, (szakmai képzés mellett már) munka, főállás és jelentkeztem egy műszaki jellegű BSc-re.
Apámnak lett volna módja finanszírozni a nappalit, de én nem akartam és nem vagyok benne biztos, hogy jó döntés volt.
Oké, kerestem pénzt, arra költöttem amire akartam, ilyenek.
Viszont a munka (főleg, hogy egy kisebb cégnél dolgoztam alkalmazottként, ahol éven át lehetett volna 6 napot és napi 10 órát dolgozni) mellett nem annyira kellemes. Ha teljesen egybevág a kettő, pl. automatizálással-programozással foglalkozol a szakmád szerint és mechatronikát vagy ilyesmit tanulsz, az úgy teljesen vállalható lehet. Vagy a villanyszerelés - villamosmérnök. Más vonalon mondjuk könyvelő - valamilyen gazdasági-pénzügyi képzés.
De egyébként a munkaviszony jellemzően lassítja a tanulmányokat. Sok cimborám ki is hullott a képzésből, nekem is jópár ráadás-félév kellett mire minden tárgyat letudtam. És hiába ugyanaz szerepel a papíron, a nappali és a levelező közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Esetleg akkor, ha úgy vagy nappalis, hogy teszel az egészre.
És ha nincs meg a fent említett "egyvonalúság", akkor építesz egy kapcsolatrendszert a munkádban, egy másikat a tanulmányaid kapcsán és amikor váltasz a főiskolai/egyetemi képesítésed szerinti vonalra, akkor a másikat nehezebb lesz fenntartani. Nagyon nehéz.
Meg ugye lesz egy halom ismereted, amiket vagy szinten tartasz, vagy hagyod menni a levesbe szépen lassan.
Szóval ha van aki támogasson benne, akkor nagyon szép ez az elképzelés, de valószínűleg jobban jársz, ha a legmagasabb prioritást adod a felsőoktatási tanulmányaidnak, nem csúszol semilyen tantárggyal, időben végzel, közben építed a kapcsolatokat és frissen végezve, fiatalon azonnal a szakterületeden helyezkedsz el.
Érted, 30 vagyok, hamarosan talán túl leszek a záróvizsgán és habár nagyon sok olyan ismerettel-infóval bírok, amivel egy középiskolából felsőoktatásba beeső, aztán onnan kikerülő frissdiplomás nem, de azok nagyrésze nem szükségesek az általam elérhető munkakörökben a feladatok ellátásához.
30F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!