Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök felvételi?
Talán csak nem Szarvasra akarsz menni tesókám? Én ott végeztem 2010-ben. Felejtős, lóf@$zra nem jó. Szinte végig 4es 5ös voltam (kivéve az első félév, az a bulizás jegyében telt), a záró marhaságokra is 4-eseket kaptam főleg (volt egy db 3-mas is), szóval jó eredménnyel végeztem. Azóta, hogy mit dolgoztam? Voltam raktáros, irodista, recepciós, futár, jelenleg taxis vagyok.
Na erre húzzál zoknit. Tanulj inkább valami SZAKMÁT! azokból van hiány, a jó szakmunkásokból, nem az ál-érelmiségiekből, akiket fos magából az az iskola. Ha már mindenképpen valami mérnök akarsz lenni, akkor gépészmérnöknek, villamosmérnöknek menj vele, külföldön retkesre keresheted magad vele. De ezzel, amit írtál, nem.
első vagyok:
én már rég megbántam.
Amúgy én még a régebbi rendszer szerint jutottam be, nem kellett felvételi, a gimis jegyeketek vittem, azokból lett pont, illetve volt egy nyelvvizsgám már akkor, angol közép C.
Az alábbi tantárgyakkal jelentkeztem: matek, számtech, mindegyikből 5-ös volt az érettségim, így max pontnak számított a felvételi eljárásban. Hogy azóta mi a felvételi menete, nem tudom. Még mindig azt mondom, hogy ha egy viszonylag könnyen elvégezhető fősulit akarsz (kell egy diploma, mindegy milyen), akkor nyomjad, nem nehéz, csak első 2 félév, ott sok latin név van, meg biológia (alapozó tantárgyak, növénytan, állattan), később is vannak szopó tárgyak (pl.: földműveléstan) aminek köze nincs a lényeghez, de ha jóban vagy a tanárokkal, könnyen "bekkelhető" a dolog. Én szakiránynak a vendéglátás-turizmust választottam, az csinálható, és nem nehéz.
ja igen, még annyi, egy gondoloatot nem fejeztem be:
Ha a viszonylag könnyű diploma a cél, akkor nyomjad, de amúgy én a helyedben jegelném azt a sulit.
1-es és 2-es voltam.
(a gólyatábor viszont odab@$zósra sikerült, de keményen, hopp, egy pozitívum az ott töltött 3 és fél évből, be$z@rok)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!