Hogy készüljek fel a kevesebb, mint egy év múlva lévő emelt szintű kémia és biológia érettségire?
Most májusban érettségiztem, de más szakra szeretnék menni, mint ahova felvettek, kémia emelt kell és jobb biológia (mert most májusban írtam bioszt, de nem lett jó). Mindig ötös voltam belőlük, de most mégis tanácstalan vagyok. Hogy kellene felkészülnöm, hogy 78-80%-ra sikerüljön mind a kettő?
(kémiát már ugye két éve nem tanultam, de a szakomon, amit most szeptemberben kezdek, lesz kémia)
Légyszi ne oltsatok le, tudom, hogy nem lesz egyszerű, de én meg akarom csinálni, és kihozni a legjobbat magamból.
Köszönöm előre is a segítőkész válaszokat.
Bioszból magadtól is fel tudsz készülni. Nekem a Mozaikos könyvek váltak be, illetve szerettem a Panemsulisat is, de csak ismétlésre. Viszont akkor a Mozaikosból mindent!
Kémiából szintén Mozaikosat használtam, abból van egy összefoglaló, talán Mozaik Kémia 11-12, már sajnos nem tudom, de azt igen, hogy nagyon nagyon jó volt és emelt szintre is felkészít. Abból is kell minden. Számolásokhoz az Ötösöm lesz kémiából, de talán ehhez a részhez jó lenne egy tanár, hiszen a kísérletek is ott vannak.
Egyébként eszembe sem jutott leoltani, 9 hónap alatt 2 tárgyra felkészülni valójában nem kihívás, ha tudsz tanulni. És itt most nem a szorgalmadra gondoltam, hanem a tanulási stratégiádra elsősorban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!