MSc felvételinél felvin a kapacitás min, max értéke mit jelent? Hol tudom megnézni azt, hogy a korábbi években mekkora volt a keretlétszám?
A min azt jelenti, hogy a képzés csak akkor indul, ha legalább ennyien jelentkeznek gondolom. A max pedig azt, hogy maximum ennyi embert vesznek fel, tehát ha a max 45 és 45-en jelentkeznek úgy, hogy mindenki eléri az 50 pontot, akkor mindet felveszik, ha többen jelentkeznek, akkor pedig a 45 legtöbb pontszámot elérőt veszik fel. Jól gondolom?
Illetve azt szeretném megkérdezni, hogy hol találom meg azt, mennyi volt a keretlétszám az ezt megelőző években?
Köszönöm!
De igen, csinál olyat az intézmény, hogy csak 20 embert vesz fel a maximum 45 ember helyett, ABBAN AZ ESETBEN, ha a maradék mondjuk 26 embernek UGYANANNYI a pontszáma.
Mert mégis mi alapján dönthetnék el, hogy a 25 helyre a 26-ból melyik egy marad ki?
Így inkább nem veszik fel egyiket se.
Köszi. Ilyen itt biztosan nem fordulhat elő (Bizt. és pénzügyi matematikus), mert a szóbeli felvételin kizárólag szimpátia alapján pontoznak motivációs beszélgetés címen, ráadásul tudják az írásbeli eredményeket. Szóval azt mondod, hogy minden más esetben a maximális létszámot veszik fel?
Azért kérdezem, hogy mekkora volt korábbi években a keretlétszám, mert a felvettek száma jellemzően nem 5-tel osztható - amit ugye látok felvin, az előzetesen meghirdetett keretlétszámmal ellentétben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!