Hogyan kell jól tanulni orvosin?
Figyelt kérdés
Elsősorban olyanok válaszát várom, akik már valamilyen orvosi egyetemre járnak. Már korábban érettségiztem, most "csak" az emelt kémiát és az emelt bioszt fogom újra írni. A problémám az, hogy még hátra van 3 hónap, ami szerintem nagyon sok mindenre elég lenne, de úgy érzem, hogy pont megy a legnehezebben a tanulás. Nem csinálok semmi mást, igazából ebben a 3 hónapban az egész napomat erre a két tantárgyra tudom fordítani. Bár nem szeretném lebecsülni az emelt érettségik nehézségét, főleg a kémiáét, de néha úgy érzem, hogy a laikusok túlpozicionálják, úgy állítják be, mintha éveket kellene erre készülni, holott orvosira járó ismerőseimtől meg épp az ellenkezőjét hallom, ez a két tantárgy emelt szinten semmi ahhoz képest, amit az egyetemen egy-egy vizsgán teljesíteni kell. Arra lennék kíváncsi, hogy akik valóban ezt csinálják, és valamilyen orvosi egyetemre járnak, legyen az állatorvosi vagy általános orvosi, ők mit gondolnak? Tényleg annyit kell teljesíteni nekünk érettségin, mint nekik csak egy-egy vizsgán? Illetve az lenne a másik nagyon fontos kérdésem, hogy hogyan lehet ennyi tudást hatékonyan elsajátítani? Persze kijegyzetelem a lényeget, sok feladatot megoldok, ez a része rendben is van, de például hogy vágok be több száz oldalt úgy, hogy arra 3 hónap múlva is emlékezzek, és 80-90%-ot tudjak teljesíteni? Hogyan lehet hatékonyan, gyorsan, pontosan tanulni? Szerintem erre csak azok tudnak igazán jó választ adni, akik már benne vannak és átestek ezen, van viszonyítási alapjuk, hogy 3 hónap mire is elég, ők így utólag hogy látják az érettségi nehézségét, ahhoz képest, amit most tanulnak, hogyan lehet hatékonyan tanulni? Tudom, nagyon hosszú lett, de remélem így érthető, hogy mikre szeretnék választ kapni. Nagyon köszönöm!2016. febr. 16. 13:30
1/2 anonim válasza:
Ha 3 hónapig csak ezzel foglalkozol, bőven elég. Lexikálisan nem olyan hatalmas mennyiség az egyetemi vizsgákhoz viszonyítva, illetve sokszor elég a logikáját megérteni és arra felépíteni az egészet. Az érettségi még bioszból és kémiából is inkább arra megy ki, hogy mennyire tudod használni, amit megtanultál. Szerintem ahogy haladsz az anyaggal, keresd ki az adott részhez tartozó feladatokat az előző évi érettségikből és oldogasd meg, illetve van egy csomó felkészítő feladatgyűjtemény, abból is érdemes legalább egyet beszerezni (illetve szóbelire is egyet). És folyamatosan ismételgess.
2/2 A kérdező kommentje:
Jajj, de jó, nagyon köszi a választ! Azt hiszem a mai napot arra fordítom, hogy alaposan kitakarítom a szobám, rendet rakok, és bedobozolok az íróasztalomról mindent, hogy ott tudjak tanulni.. Menthetetlenül lusta vagyok, szerintem előző életemben mormota lehettem, egy átlagos napon is képes lennék 12 órát aludni, szóval muszáj rendezett körülmények között tanulnom, az ágyban tanulás szóban sem jöhet, különben tuti elaludnék.. Ez az egészben számomra a legnehezebb, rendszert teremteni és igazán erőt venni magamon, nem csak olvasgatni.. A másik nehézséget az adja, hogy pontosan tanuljak meg valamit, ne hagyjak ki fontos részleteket, ne legyek felületes. Azt hiszem ehhez tényleg csak gyakorlás és elszántság kell, én is úgy gondolom, hogy egyetemes vizsgákhoz képest, ez majdnem "semmi" és 3 hónap nagyon hosszú idő, ha minden nap csak ezzel kell foglalkoznom. Nagyon köszönöm a választ, még azért mások véleményét vagy tanácsait is várom!
2016. febr. 16. 15:56
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!