Mi lesz ha nem sikerül?

Figyelt kérdés

Az ELTE ÁJK-n vagyok joghallgató. Mi történik akkor, ha a Római jog I. nem sikerül? Felvehetem vizsgakurzusként 2. félévben és felvehetem mellé a Római jog II. tárgyat (+ mellé a hozzátartozó szemináriumot)?

Az 1. féléves szeminárium teljesítve lett.

Ilyenkor annyi történik, hogy a tavaszi vizsgaidőszakban teljesíteni kell először az I-et, majd csak utána lehet a II-t? Vagy elmehetek fordítva is belőlük, nem veszik el az eredmény?



2016. jan. 26. 22:53
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Mindkettőt fel tudod venni egyszerre.

Márciusban mindenképpen teljesítened kell a Római jog I-t. Különben a neptun automatikusan ledob a Római jog II-ről. (Ennek + 2 félév csúszás lenne a következménye). Legjobb tudomásom szerint a márciusi vizsgaidőszakban kétszer lehet menni vizsgázni. Tehát még két lehetőséged van. (A szeminárium teljesítése nélkül egyébként automatikus csúszás, mivel a vizsgát sem tudja felvenni a hallgató,(aláírás nélkül)). Szóval a lényeg, hogy márciusban próbáld megcsinálni a vizsgát Róma 1-ből, (jogviszony megszűnés csak a 6. sikertelen vizsga után).

Amennyiben sikerül, örülhetsz, mert minden úgy fog kinézni a neptunban, mintha elsőre sikerült volna, Róma II. is megmarad azt pedig a rendes május-júniusi vizsgaidőszakban teljesítheted. /Megnyugtatásképp: EV-ben még a kőszívű tanárok is vajszívűbbek./


Sok szerencsét! :)

2016. jan. 26. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm a választ! Lenne pár kérdésem hozzá kapcsolódóan:

Ez az ELTE ÁJK-ra vonatkozik? Csak mert ez éppen téma a FB csoportban, ugyanis több mint 300 (!) hallgató UV-zik a napokban Rómából (és ez csak annyi, amennyit a Neptun jelez). És ott azt írták, hogy mivel erős előfeltétel a Róma II-höz az I, így mindenképpen csúszás van, ráadásul a tanrendben/mintatantervben is így szerepel.

EV = elővizsga?

2016. jan. 27. 00:00
 3/11 A kérdező kommentje:

Ezt nem tudom honnan vetted...

Melyik egyetemre jársz? Mert biztos nem ELTE ÁJK, ha ilyen van nálatok...

2016. jan. 28. 23:20
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

Nálunk úgy van (PTE-ÁJK), hogy most felveszed a VK-t és jövő héten a VK héten mehetsz Róma I-ből vizsgázni. Ha megvan, akkor pedig felveheted a Róma II-t.

Amúgy nagyon durva, hogy 300-an UVztek :S Nálunk is elég sok ember elhasalt, nekem szerencsére sikerült.

Kiderítetted, hogy hogy megy nálatok? :)

2016. jan. 28. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Úgy megy nálunk, hogy aki nem ment át, az csúszik egy évet és kész...
2016. jan. 29. 23:42
 6/11 anonim ***** válasza:
Ú.. :/ És akkor most csúszol? :S
2016. jan. 30. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

ezt nem mondod komolyan?

Figyelj ha önköltségesen vagy, gyere át a Pázmányra, csak akkor lehetőleg most cselekedj, EV-re is feltudsz jelentkezni már február első hetében. Itt van aki negyedszerre ment (2x bukott januárban) (1x márciusban, de a következő márciusi időpontban átment)


Ha nem vagy önköltséges, akkor nem olyan gáz, mert 12 állami féléved van, és ez belefér. De ha önköltséges vagy érdemes átjönni, sokan átjöttek már, van egy csoport, ami külön az ELTE-ről jövőnek van a PPKE-re.


Nagyon hallgatóbarát az ELTE-jogi kar :/ sajnálom..

2016. jan. 30. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%

[link]


EV--> ez egyfajta pótvizsgaidőszak, március elején


A katolikus hit alapjai tárgyat, ha megcsinálod jövőre úgy is jó lesz, mert csúszni nem lehet vele, csak másképp fogod felvenni a tárgyakat.

2016. jan. 30. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
persze érdemes megérdeklődni, hogy az aláírásod megléte, mennyire összeegyeztethető az itteni követelményekkel, de szerintem igen, mivel már elég sokan átjöttek.
2016. jan. 30. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

És mégis hogyan menjek át most, csak úgy két félév között?

Ahhoz felvételiznem kéne szeptemberre és elfogadtatni a tárgyakat a PPKE-en.

2016. jan. 30. 00:58
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!