A szabad bölcsészet szak, teszem azt, művészettötténet specializációval valóban a legalja az egyetemeken?
Például a Pázmányon?
Az ELTE-t több szempont miatt nem tanácsolják, úgy hallottam. (Elit érzet okán )
Köszönöm!





el lehet tölteni egy kellemes 5 és fél évet az egyetemen, viszont a munkaerőpiacon nem sok jóra számítanék
az első számú és szinte kizárólagos foglalkoztató az állam, szóval ha sikerül benyalni magad egy múzeumhoz, akkor egy kellemes éhenhalás vár rád közalkalmazotti bértábla alapján
ha nincs nyelvismereted a mekiben, ha van akkor egy ssc-ben fogsz kikötni





a szabad bölcsészeket az egyetemisták is a 'tücsköknek' gondolják (ha a hangya és a tücsök c. történetet ismered, tudod mire gondolok:d)
nyáron a vizsgaidőszakba is napozni járnak :D
télen meg filmezéssel, bulizással töltik a napjaikat.
Nem utolsó tény, hogy a szabad bölcsész hallgatók között, elég sok a pénzes szülő által kitartott gyerek. Ezen a szakon az egyik legmagasabb arány olyan tekintetben, hogy a végzettek nem tanulnak tovább, nem dolgoznák mégcsak állást sem keresnek (statisztika is mutatja sajnos :D)
tehát a többség otthon vagy valahol máshol ül, de nem csinál semmit. Ha anyagi helyzeted megengedi bátran jelentkezz ide, egyébként van akiknek bejön és újságíróként/ médiában vagy kommunikációs tevékenységben sikerül kitörnie.
Köszönöm!
...akkor ezt nem nekem találták ki, az biztos. :D
Régészetről mi a véleményetek, vagy a néprajzról?





mindkét szakon a végzettek fele mesterszakkal próbálja megnövelni a diplomája értékét. A néprajz szakon szerezett diploma mesterszak nélkül hasznosabb, mint a régészet. (Így ebből a szempontból ez) Azonban mindkét szakon párhónapon belül a végzettségek közül CSAK minden 5. talál állást.
Egyik érdekesség viszont, hogy a régészet szakon van a bölcsész szakok közül az egyik legmagasabb a férfi hallgatói arány, szóval ha régész fiúkkal akarsz ismerkedni.. :D (olyan 10-ből 6 fiú)
Néprajzon szakon viszont elvétve fordulnak elő (10-ből 1-legfeljeb 2). (De ezt csak viccnek szántam :D) :)
Esetleg van más amit még tanulnál? Nem akarlak elkeseríteni de a bölcsész szakokkal nehéz az élet.
Ha mindenképpen bölcsészként akarsz egyetemi hallgatóvá válni. Idegen nyelveket tudok javasolni.





Köszönöm az eddigi tanácsokat, sajnos mást nem igen választhatok az érettségim miatt...
Meg államilag támogatottra mennék, és a magasabb teljesítmény elvárása miatt szerintem elég fontos, hogy érdekeljen a szak, nem?
Hát a néprajzzal csak annyina gondom, hogy nem elég múzeumoknál gyakorlatozni, gyűjteni kell menni..nincsenek vidéki rokonok, nem vagyok benne az elit néptáncosok csoportjában...meg nem vagyok az a nagy társasági ember sajnos. :( Plusz az összes tanárom azt mondta, hogy éhen fogok halni ezzel a semmilyen szakkal.
Nagyon szeretnék már önállósulni, lehet, hogy fura, de nincs külön szobám, az anyám meg állandóan belémköt, lenéz, azt hiszi, hogy nem megyek egyetemre, mert nem tudtam még választani. Most is egész nap takarítottam és megkaptam...olyan durva szavakat vágott undorral a fejemhez, hogy csak néztem...
Szóval nem tudom, mit tegyek, melyik szak legyen, aminek az elvégzése után azért találhatok valahol munkát, pl. könyvtár, levéltár, múzeumban jegyárus..tudom, hogy nagyon ritka a múzeumi állás.
Mint mondtam, nincs szobám, akkora zaj van, hogy nem tudok rendesen a b2-es nyelvvizsgára készülni..anyám meg rogadt arrogáns, ilyeneket mond, hogy elmebeteg vagyok, mert megcsörrent az apró a kabátom zsebében, mikor az utcán mentünk...jó, mi? :(
Csak töri, régészet ( ha elfogadnak egyáltalán egy nyelvvel..), szociológia, vagy keleti nyelvek,esetleg szlavisztika lehetséges.
De a nyelvektől félek, egy az, hogy nem foglalkoztat, és azon a nyelven oktatják az irodalmat..stb. Ha nem leszek jeles, nem lehetek államis..ez baj.
Mit tanácsoltok? Előre is köszönöm :(
És a Pázmányt vagy pedig az ELTE-t ajánlanátok?















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!