Szeretnék pszichoterapeuta lenni, de Középiskolás tanulmányaim válalkozói szakon végzem. Ha piszchológiával foglalkozó egyetemre megyek lehetek pszichoterapeuta vagy szakpszichológus?

pszihológusként meg jó esélyel lesz munkanélküli, ott azért nehezebb befutni

egyébként kimegy ausztriába pár év alatt összeszed annyit hogy élhessen a hivatásnak anyagi gondok nélkül

Persze, hogy lehetsz. Miután megvan a Ba (3 év), az Ma (2 év), lehet eljutni a

felnőtt vagy gyerek klinikai szakpszichológusi képzésre (4 év) vagy

a tanácsadó-

munka és szervezet-

neuropszichológiai-

egészségpszichológiai-

sportpszichológiai szakképzésekre (2 év mindegyik).

Innen mozdulhatsz tovább pszichoterapeuta szakképzésre, ami, ha nincs klinikai szakképesítésed, 3 év; ha van, akkor 2 év.

De a pszichoterapeuta szakképesítéshez kell még (bár erről pontos infom sajnos nincs, az elérhető dokumentumok nem egyeznek a feltételekről) egy ún. módszerspecifikus képzés is. Több elfogadott módszer is létezik, a képzési idejük változó. Az elméleti blokkjaik úgy 1,5-2 év alatt megvannak, de az elméleti blokkok mellé sajátélmény/önismeret is kell, általában 150-250 óra, ami heti 1 órával, szabadságokkal és ünnepnapokkal olyan 3-4 év, módszertől függően. Értelemszerűen, mondjuk egy analitikusan orientált terápiában 2-3 üléssel, pszichoanalitikus sajátélményben heti 4-5 üléssel gyorsabban megvan a kellő óraszám. Ha bírod pénzzel.

Ezen a soron 1-2 évet lehet spórolni, ha két képzést párhuzamosan csinálsz. Pl. a módszert a szakpszichológusit csinálhatod egyszerre, de drága mulatság lesz.

A pszichoterapeuta szakképzést elkezdheted még klinikai szakpszichológus jelöltként, ha minden diagnosztikai és pszichopatológiás tárgyad megvan hozzá, vagyis kb. másodévtől lehet próbálkozni a jelentkezéssel.

Egyes módszereket elkezdhetsz még Ma alatt is tanulni, de nem mindegyiket. Az önismereti fázist elindulhat ekkor is, avval spórolhatsz pár évet. De módszertől függően anyagilag (főleg hallgatókén) megfeküdheti a gyomrod.

Sokaknál azért tolódik ez az egész, illetve azért jönnek sorban a képzések, átfedések nélkül, mert két képzést egymással párhuzamosan nem tudnak kifizetni.

Ha szeretsz gyerekekkel dolgozni, könnyebb elhelyezkedni, pedagógiai szakszolgálatokhoz gyakrabban vannak üres helyek. Egészségügyi állást nehezebb szerezni, mert a kórházakban luxus pszichológust alkalmazni, örülnek, ha fenntartásra jut pénz.

Megélni meg lehet, de nem fogod halálra keresni magad. A bérezés teljes munkaidőben 90-140 000 körül jár, fegyveres testületeknél talán magasabb. Cégeknél, versenyszférában nem jellemző, hogy terapeutát alkalmaznának.

Magánban lehet jobban keresni, talán, a fővárosban 8-10 000 egy ülés. De, ha tisztán csinálod, ebből lejön kb. 30% adó, bérleti díjak, szupervízió, hirdetések (enélkül nem indul be a magánrendelés), ami paciensenként máris inkább csak 5000 Ft. Tehát, hogy nyereséges legyél (1000 Ft haszon is nyereség :P ), 4-5 páciens kell, hogy csak ebből meg is élhess, még több (vagy már befutott rendelőbe kell helyet találni). A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy elkezded a közszférában, és mellette viszel néhány pacienst magánban pár évig. Ha nullszaldósra kihozod, már jól megy a szekér kezdőként, szerintem.

De a magánt nem éri meg kezdőként elindítani, tapasztalat nélkül legalábbis kockázatos.

Pszichiáternek menni annyiban hátrány, ha pszichoterápiás érdeklődésed van, hogy az általános orvosi karon nagyon minimális a pszichológia (a pszichológia szakhoz képest végképp). Az egy organikus irány (hardware), a pszichoterápia viszont funkcionális jelenségekkel(software) dolgozik. Ha valaki hardware-ből profi, lehet, hogy a software alapú megközelítés elsőre nehezen megtanulható. Pszichológia szakon egyből a software-t kezded tanulni. A pszichiátriai szakképzésen nem tudom, mennyi pszichoterápiás ismeretet adnak át, de megkockáztatom, kevesebb az óraszám, mint a szakpszichológusin. Plusz ugye a pszichodiagnosztikai tesztek használata, amit orvos nem csinálhat. Tekintve, hogy diagnosztizálni pusztán interjúból megtanulsz a szakpszichológusin is, ez is előny. Jóllehet, a pszichodiagnosztikának nem mindig van jelentősége pszichoterápiás szempontból. Ebből a szemszögből teljesen mindegy, melyiket csinálod.

A szakpszichológusin a diagnosztika mellett egyből kezditek a szupportív terápiás alapokat is. Tehát mire eljut a szakorvos a pszichoterápiás képzésre, a software tekintetében a pszichológusnak jó pár év előnye van. Önismeret szempontjából biztosan, mert a klinikaihoz 150 óra önismeret kötelező, ilyen megkötés a pszichiátereknél nincsen (kivéve, ha eleve pszichoterapeutának készülnek, akkor mindegy, mert a módszereknél kötelező az önismeret. módszer meg amúgy is kell). Klinikai tapasztalatból a pszichiáternek lesz több, és pszichiáterként talán könnyebb elhelyezkedni. Az orvosok fizetése pedig magasabb, továbbá, a pszichiátriai szakképzést (ha első szakképesítés) fizeti az állam, tudtommal. Kezdőként biztosan többet keresnek a pszichológusoknál, tehát az önismereti képzésekre többet tudsz fordítani. A szakpszichológusi képzések viszont (a többség számára) önköltségesek. Valamit valamiért.

Pedagógiai szakszolgálatoknál a tanácsadó vagy a gyermekklinikai szakirány a befutó. Véleményezés, iskolaérettségi vizsgálatok, ritkábban gyermek terápia, még ritkábban családterápia (persze, kapacitástól, leterheltségtől függ a dolog).

Egészségügyben klinikai kötelező, illetve rezidensnek kell lenned, minimum, a jog szerint. Az alkalmazott egészségpszichológus végzettség még új, nem tudom, mi lesz vele. Míg mentálhigiénével foglalkozó osztályokra, pszichiátriára a klinikai való, egészségpszichológust inkább a szomatikus osztályokra (pl. kardiológia) szánnak. Ha klinikai területre kerülsz, leginkább diagnosztika lesz, illetve csoportvezetés. Szerencsés az a pszichiátriai osztály, ahol bejárós pszichoterápia zajlik. Főorvostól is függ. Szomatikus osztályokon támogató betegvezetés, az orvos gárda segítése. Meg amire felkérnek.

Magánba, ha gyerekekkel dolgozol, akkor tanácsadó vagy gyerekklinikai, ha felnőttekkel, akkor biztonságosabb (jogilag és hosszabb folyamatokhoz szakmailag) a felnőtt klinikai. Itt a diagnosztika kevésbé jelentős, inkább pszichoterápia van. Terápián vagy a már megszerzett, általános tudásodat használod (szupportív terápia), vagy, ha van módszered és jogosultságod használni, akkor a módszereddel dolgozol (ha alkalmas/vevő rá a páciens).