Orvostanhallgatók, megbántátok, hogy orvosira mentetek?

Megkérdezhetem, hogy mi a francnak kell kötözködni? Tök mindegy minek nevezzük, egy általános orvos még fényévekre áll az igazi gyógyítástól.

"De ha te hat év után úgy érzed, hogy semmit se tanultál az orvosi egyetemen, akkor add vissza a diplomádat, mert nem neked való ez a pálya."

Hol írtam, hogy semmit sem tanultam! Erre az add vissza a diplomádat dumára meg csak annyit reagálnék, hogy bunkó, szánalmas és demagóg. Neked egyébként mi a végzettséged, ha már erről van szó? Csak, hogy tudjam, hogy kinek van akkora pofája, hogy megmondja mikor, ki adja vissza a diplomáját?!

Jaj, utolsó, látszik, hogy még csak negyedéves vagy. Én is hatodéves vagyok, és csatlakozom a másik hatodéveshez.

Nem úgy gondolta a kontárt, hogy nem ért semmihez, ne háborodj fel ennyire. Kicsit elragadtattad magad. Írta, hogy az egyetem kutatóorvosokat képez, ehhez képest te itt győzködöd ugyanarról a népet: ,,el lehet menni gyógyszercéghez dolgozni, ott lehet maradni az egyetemen PhD hallgatónak és kutatni." Higgadj le, vegyél vissza egy kicsit, és olvasd el újra, amit a másik írt.

Arról van szó itt, hogyha végzel, be leszel dobva a mély vízbe. Kapsz egy beteget, és vedd fel, és oldd meg. Adj neki vízhajtót, fájdalomcsillapítót, vagy amit kell. Te meg ott állsz bambán, és azt sem tudod, hogy miből mennyit szokás adni: ,,Vajon erre a szörtyögésre 1 ampullát adjak, vagy 5-öt? Szörtyög ez egyáltalán, vagy csak rosszul hallom? 170-es vérnyomásra adjak neki Tensiomint, vagy nem kell még ilyenkor?"

ERRŐL beszélt a 64%-os. Mert nincs ott melletted senki, aki a szádba rágjon mindent, és nincs ott mögötted a tapasztalat. Ha rendesek a többiek, meg a nővérek, akkor segítenek, de magadtól nem tudod. Elvégzed az egyetemet, tele vagy elméleti tudással, de bedobnak a gyakorlatba, és rájössz, hogy az effektív gyógyításhoz nem tudsz semmit. Nem arról van szó, hogy most ki milyen tudással kerül be a rezidens képzésbe- itt az lényegtelen, hanem az elvárásokról a gyakorlatban, mert azok igen nagyok.

Majd a hatodéves gyakorlataid alatt rájössz te is.

Amúgy a kérdésre válaszolva: nem, egyáltalán nem bántam meg. Ha most kéne választanom, akkor is ezt választanám, mert ez érdekel igazán.

Utolsó:

Mi itt arról próbálunk beszélni, hogy Magyarországon a gyakorlati képzés egyszerűen nem jó. Nincsenek meg hozzá a megfelelő feltételek. Túl sok a diák (egy-egy csoportban 15-20 fő), kevés az orvos, aki ráér normálisan foglalkozni velünk, kevés a hely (elég idegesítő, mikor megpróbálunk 15-20-an betolongani egy 5 nm-es betegszobába...).

A gyakorlatok többségén mi van? Kérdezd ki a beteget, vizsgáld meg, aztán megbeszéljük. De persze a doki nem tud ott állni minden egyes diák mellett, és nézni, hogy egyáltalán jól vizsgál-e....

Talán csak a nyári gyakorlatok érnek valamit, de az is nagyban függ attól, hova kerülsz. Valahol semmit nem engednek csinálni, nővéri munkát végzel 1 hónapig még negyedév után is.

Hatodévvel ugyanez a tapasztalatom. Belgyógyászaton 6 héten keresztül kb. csak beteget vettem fel és EKG-t csináltam...

Ezzel szemben kimentem Németországba, és meglepődtem, mikor odaadták a kezembe az UH-gépet, hogy akkor hajrá, csináld, segítünk. Vagy mikor gyakorolhattunk egymáson egy német diákkal, mert hogy ő tudta kezelni az UH-gépet. Ugyanis nekik az egyetemi évek alatt ilyen kurzusuk is van.

Magyarországon az elméleti képzés jó, csak éppen úgy kerülsz ki az egyetemről, hogy a gyakorlatban semmit se tudsz.

Megtanultad az összes gyógyszer hatásmechanizmusát, csak épp kiderül, hogy a felét itthon nem is használják, a maradékról meg fogalmad sincs, hogy milyen sorrendben kellene adni és milyen dózisban. Persze, meg lehet tanulni, és meg is tanulja az ember, mire szakorvos lesz, csak bosszantó, mert a gyakorlati képzést is lehetne jobban csinálni, csak sok helyen magasról szarnak rá.

Én nem bántam meg. Remélem és érzem, hogy a helyzet változni fog. Laboros vagyok, hálapénzt nem kapok, a fizu kevés, de legalább azt csinálom, amit szeretnék, ezért szerencsésnek érzem magam. Tudom, hogy meggazdagodni nem fogok, de két és fél munkahely mellett, elvagyunk a keresetemből. Az egyetlen probléma, hogy így kevés az idő a családra, ami hosszútávon gondokhoz vezethet, de van olyan szintén orvos ismerősöm, akinek még ennyi ideje sincsen.

Ha nem lettem volna orvos üresnek éreznék az életemet, mert nekem ez már kiskori vágyam volt. Ha teljes mértékben elhivatott vagy, akkor próbáld meg mindenképpen. :)