Milyen a történelem oktatás az egyetemeken?
Utolsó éves gimnazista vagyok, és továbbtanulás előtt állok. Jelenleg osztatlan tanárképzésre adnám be a jelentkezésemet (Debrecen), földrajz-történelem szakpáros képzésre. A földrajz egyetemi, illetve főiskolai képzéseiről hallottam már, de a történelem sajnos még elég homályos nekem. Szóval a szakon tanulók felé lenne pár kérdésem: Milyen egy töri óra az egyetemen? Mennyire nehéz a felkészülés egy-egy vizsgára? Az egyetemen tanított anyag mennyire egyezik azzal, amit egy gimnazista kap? Milyen pluszt adnak a tudáshoz a felsőoktatásban?
Jelenleg Nyíregyháza egyik legerősebbnek vélt gimijében tanulok, és a töri tanárom mindent iszonyat részletesen tanít (és szerintem ez nagyon jó, de azért 45 perc alatt sokszor 4-4 és fél oldalt le kell tudnunk jegyzetelni; a kezem sokszor be is görcsöl), és mindent követel tőlünk, amit ő elmond. Záró jegyem tavaly fél évkor volt egyedül négyes, de ezen kívül mindig ötös voltam és négyesnél rosszabb jegyet sose kaptam még ebből a tantárgyból (... Bárcsak a matek is így menne. Jó lenne a focin kívül a tanulásban is inkább "reálosnak" lenni :D).
Szóval erősnek mondható alapokkal mennyire lenne nehéz a töri az egyetemen?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szia, én Szegeden tanulok törit (töri-magyar tanár szakpárom van). Igazából egy debreceni hallgató válaszával többre mennél, én nem tudom, Debrecenben hogy tanítják, csak a saját egyetememről írhatok.
Először is, a gimis töri tananyag az kb. csak annyi, hogy megtanulod az alapvető összefüggéseket, kapsz valamilyen rálátást a történelem folyamataira (azon belül is inkább csak a nyugat-európai és a magyar történelemre - a többi nagyon érintőleges). Bár, megnézve az újabb töri tankönyveket és a tanterveket, azt kell mondanom, hogy egyre kevesebbet tanítanak középiskolában és egyre jobban lebutítják. Na mindegy. Azt mondanom sem kell, hogy attól, hogy gimiben ötös vagy töriből, ne érezd még magad történésznek :) De ez minden tudományterületen így van. Gimiben alapvető összefüggéseket és valamilyen alapvető rálátást tanul az ember. Viszont az is igaz, hogy egy erős középiskolai háttér az nagyon sokat jelent, igazi egyetemista tudást csak úgy tudsz szerezni, ha megfelelő alapokra építkezel. Én pl. imába foglalom a középsulis töritanárom nevét, mert a mai tudásom igaz, hogy sokkal tágabb és mélyebb, mint a gimis tudásom, de mégis ő adta az alapokat.
Az egyetemi töri oktatás nálunk arról szól, hogy vannak különféle területek a történelmen belül, amelyekkel szaktekintélyek foglalkoznak. Ezek a szaktekintélyek az óráikon megtanítják a hallgatóikat a szakterületeik alapjaira. Tehát igazából nem úgy van, hogy elkezdjük az őrkortól és végigvesszük a modern korig, mint gimiben, hanem szemezgetünk. Egyetemen igazából nem tanulsz meg mindent, de azt megtanulod, hogyan kell egy adott területbe belemélyedni, ha valami érdekel, hol kell keresned hozzá a szakirodalmat. Ezenkívül valamilyen betekintést is nyersz abba, hogy mi az a történettudomány, mint olyan. Hogyan kell kutatni, mi az a levéltár, milyen segédtudományai vannak a történelemnek, milyen követelményei vannak egy szakirodalomnak stb. Bár a tanári képzésen nem ezeken van a hangsúly.
Összességében azt tudom mondani, hogy a töri egyáltalán nem nehéz, ha megvannak az alapjaid és szereted. Sőt, ha ez a kettő megvan, szerintem a legkönnyebb és legélvezetesebb szak a világon :) Nekem pl. a pedagógia-pszichológia mellett felüdülés, ha vannak töris vizsgáim is! :) Az más kérdés, hogy egy matek szakkal tényleg jobban járnál, de mindegy...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem nem kéne névvel megnevezni embereket, mert ez személyességi jogokat sért. Ha tanárokról akartok beszélni, intézzétek el privátban, nem kell konkrét személyek neveit kiírni, főleg, ha még minősítgetitek is őket. Remélem, a moderátorok majd erre figyelni fognak.
Szerintem ti sem örülnétek annak, ha mások elkezdenének rólatok írni egy anonim oldalon úgy, hogy a vezetékneveteket kiírják!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!