Mozdonyvezető szeretnék lenni, hova menjek tanulni a gimnázium után?
Én úgy tudom, h alapból nincs ilyen suli, hanem szerelőnk lehet jelentkezni.
Aztán ha mákod van át tudsz jelentkezni vezetőnek.
Általános tájékoztató:
A mozdonyvezető gyakornokok egy körülbelül 16 hónapos nappali tanfolyamon vesznek részt. Az elméleti képzés során általános, forgalmi, műszaki és egyéb vasúti utasítások megismerését szolgáló tantárgyakat sajátítanak el. Az elméleti órákon tanultak begyakorlását segítik elő a gyakorlati oktatások. A műhelygyakorlatok keretében megismerkednek a vontatójárművek és a kocsik szerkezetével. A forgalmi és vezetéstechnikai oktatások elméleti tananyagának készségszinten történő elsajátításához egy modern eszköz, a mozdonyszimulátor is segítséget nyújt.
A sikeres forgalmi és egyéb alapozó vizsgák letétele után kezdheti meg a tanfolyam hallgatója a vezetési gyakorlatot. A két vontatási nemes (dízel és villamos) képzés alatt kétszer három hónap vezetési gyakorlatot kell szerezni a tanult típusokon. Ez az időszak már a fordulószolgálatok rendje szerint zajlik, üzemi körülmények között.
A tanfolyam összefoglaló része után házi vizsga, majd hatósági vizsga következik, mely két részből áll: elméleti szóbeli vizsgából és gyakorlati vezetésből.
A 16 hónapos képzés végén általában 2 dízel és 2 villamos mozdony típus vezetésére szerez képesítést a gyakornok.
A képzés idejére a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. a mozdonyvezető gyakornokokkal munkaviszonyt létesít. A tanfolyam költségeit a Társaság finanszírozza. A képzési költséget a munkavállalónak részben vagy egészben akkor kell visszafizetnie, ha a szerződésben előírt feltételeket nem teljesíti.
A felvételhez szükséges feltételek: érettségi, orvosi alkalmasság, kiválasztáson történő megfelelés. Előny feltételek: szakirányú technikumi végzettség, számítógépes ismeretek, vasipari szakma, vasutas családtag.
Az induló képzések tematikájával kapcsolatosan a MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központjának honlapján (www.bgok.hu) is talál információkat.
Csak érettségi kell, de a szakirányú végzettség előnyt jelenthet, tehát pl. egy mozdonyszerelős OKJ elképzelhető, hogy egyszer még jól jön a felvételnél. De hivatalosan csak érettségi kell.
A MÁV-START-hoz (eddig MÁV-TRAKCIÓ) kell majd jelentkezni akkor, ha meghirdetik a képzést. Legutóbb hagyományos mozdonyvezető-képzés 2010 szeptemberében volt meghirdetve.
Úgy hallottam, idén elképzelhető, hogy fog indulni. Általában 30 főre hirdetik meg, melyre jelentkezik 4-800 fő. Rendkívül nehéz, szinte lehetetlen a bejutás.
Az csak neked előny, ha jó vagy fizikából. Az első 9 hónap iskolapadban elméleti oktatás, ott nagyon nagy hasznát fogod venni. Főleg a villamosságtanos részekre gyúrj rá. De a felvételnél ez nem jelent semmit. Később lesz jó neked, mert nem rúgnak ki az elégtelen teljesítményed miatt.
Nem lehetetlen a bejutás, hiszen 30 fő mindig bejut :))
Köszönöm szépen a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!