Levelező szakon muszáj bejárni az egyetemre?
Vizsgázni és ügyintézni be kell járnod, azt nem viszik házhoz. A szegedi állapotokat nem ismerem, de egy jó kis tanulmányi ügyintézés véletlen rosszul felvett tárgyakkal eltarthat egy hétig is, miközben ide-oda szaladgálsz.
Amúgy ha be akarsz menni, nem tiltják meg, azt csak te tudhatod, hogy némelyik tárgynál erre szükséged lenne-e. Ha nem akarsz utazni, nem kötelező órát látogatni, viszont így nem tudom, a gyakorlatokat hogyan teszed le (tömbösítve?). Erről talán érdeklődj az ügyeletes tanulmányi osztálynál.
Én levelezőn csináltam a kertészmérnökit, de megbántam, mert olyan kevés gyakorlati óra volt, a tanár maga helyett csak doktoranduszokat küldött be, aki mekegett-makogott, (nem bántom, mert neki is el kell kezdeni valahol), a T.O.-t és a tanárokat nehezen lehetett megtalálni, beszélni velük.
Levelezőn sokat kell utazni, kolit, szállást fizetni.
Hogy melyikkel jársz jobban, nem tudom.
SZTE-n járok levelezős bioszra, ez annyit jelent, hogy havi 2-3 alkalommal, péntek-szombaton vannak tömbösítve az előadások.
A gyakorlati kurzusokon mindenképp kötelező a részvétel, a többin általában nem, de ez tanárfüggő. Van olyan, aki az elméleti kurzust is jelenléthez köti, ha nem voltál ott előadáson, akkor nem enged vizsgázni.
Szóval a levelezős közel sem azt jelenti, hogy nem kell bejárni, csak jóval ritkábban, mintha nappalisként hétfőtől péntekig ott ülnél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!