Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Ez elég indok ahhoz, hogy...

Ez elég indok ahhoz, hogy magántanuló lehessek? (kérlek, olvasd el! )

Figyelt kérdés

Most vagyok kilencedik osztályos.

Eddig vidéken éltem, Fejér megyében, most Budapesten vagyok kollégista, s szakközépiskolai diák..

A problémám az lenne, hogy állandóan beteg vagyok. Már 150 óra hiányzásom van, ami egy csomó hiányosságot foglal magába, mert nem mindent tudtam pótolni. Amióta BP-n lakom, mindig van valami baj, itthon sosem volt semmi. A mandulám már 3 hónapja be van gyulladva, ebből másfél hónapja járok vele gégészetre. Sajnos több műtétem is lenne, a mandulámat ki kellene vetetni, és meg kellene műteni a péniszemmel... De ez mellékes, nyárra elhúzható, de sajnos a mandulám mindenképpen meg kellene csináltatni, néha annyira fáj, hogy rendesen el tudnám bőgni magam. Ez az egyik indok.. A másik a kollégium.

Reggel 6 órakor felkelünk, 8-an vagyunk egy szobában, s ebből 3 (+1 én) akik megyünk egy suliba reggelenként.. leszaladunk reggelizni, általában 7:10 körül elindulunk az iskolába, 7:45-7:50-re oda is érünk. Általában 8 óránk van, ez 3:20-kor ér véget, s van fél óránk visszaérni a koleszba, tehát kb. 4 órára érünk vissza. A kollégiumban 4 óráig van étkeztetés, és a tankör is 4 órakor kezdődik. Legtöbbször nincs időnk enni, tehát felkelünk, megreggelizünk, majd vacsorázunk, ha arra is van időnk. Tehát beülünk tanulószobára, ami 2 órás. Sajnos a megfelelő taneszközöknek a használatát nem engedélyezik, ezért ez is plusz idő. (számítástechnika, programozás elmélet, prog. gyakorlat, információtechnológiai alapismeretek elmélet, i.t.a.gyakorlat, sima informatika)

Minden nap van valamelyikből óránk, és mindegyikből kell tanulni, mindig. Általában 8 órakor végzünk (én tanulószobán nem bírok tanulni, állandóan hangoskodnak, nekem chill kell ahhoz, hogy egy anyagot értelmezni tudjak, s megfelelően memorizálni..) Tehát 8 órakor végzünk, ami a kimenőnek a vége (este 8-ig van kimenő), és van fél óránk, hogy leszaladjunk vacsorázni, majd ezt követően 1 óránk arra, hogy megfürödjünk, elpakoljuk a holnapi napra a cuccainkat, s elmenjünk aludni. 9:30-kor teljes lámpaoltás, a konnektorokban nincs áram, kütyük használata nem engedélyezett. Ha még most sem volt időm tanulni, akkor jön az Esti Tanulószoba (mi csak E.T.-nek hívjuk..) ahol be tudunk menni tanulni, s elektronikus eszközöket használni, tölteni éjfélig.. (bár a bácsi portás egyszer éjfél2-ig is engedte, hogy bentlegyünk..) Tehát ezt igénybe is szoktam venni, általában itt szoktam megtanulni azt, ami normál tankör alatt nem megy. tehát van laza 5-6 óra alvásra, s újra újra ezt az egészet. Emellett a kollégium mindig csinál valami rendezvényt, amin persze kötelező ottlenni (valami videoújság, hajléktalanoknak étel osztás, karácsonyi ajándékozás, stb..). Ezekre pontot kapunk, s ha nem nagyon veszünk részt az ilyenekbe, akkor akár jövőre azt is mondhatják, hogy nem fogadnak vissza.


Ha magántanuló lennék, akkor a napom a következő lenne: Reggel 6-kor ébresztő a többiekkel (vagy 7kor), ők elmennek, én megcsinálom nekik az ágyakat, kiviszem a szemetet, rendbepofozom a szobát, ez kb. 1 órát vesz igénybe, DE annak fejében, hogy megkapom az egyik gyerek laptopját, ha kell valami, akkor utána tudjak nézni, magyarán használhatom, ameddig suliban van. (ez neki is jó, hiszen mire vissza ér nem lesz lemerülve az aksija)

Megtanulom azt, amit kell (enaplóban ki van írva az óra neve, de úgy is tudom csinálni, hogy óráról órára haladok előre..) majd ezt követően szabad program, tanulószobára se kell lemennem, mivel én délelőtt egész nap tanulok. Azt beszéltem meg a koleszban a tanárokkal, hogy valakinek nap végén, vagy a tankör előtt pár perccel lemegyek, s beszámolok arról, hogy mit tanultam meg a délelőtti órák folyamán, s mi az amiből elakadás van, nem értek, korepre szorulok, stb. Ami viszont még előnye lenne a magántanulóságnak, hogyha valamit nem értek, akkor a suliba is bemehetek érdeklődni utána, hogy mi is van. Arra gondoltam, hogy a testnevelés órákra bejárok, mert egy ütést, vagy egy fektetett dobást nem tudok magamtól megtanulni, hiszen ehhez kell a tanár segítsége is.


Amit tettem az ügy érdekében, az az, hogy megkérdeztem a titkár nénit, hogy mit tudnék tenni az érdekében, hogy ezeket a problémákat valahogy elkerüljem, azt mondta szünet előtti napokban, hogy megbeszéli az igazgatóval, mit tudnak tenni az ügy érdekében, s szünet után tájékoztat a teendőkről, mi lehetséges, s mi nem.


Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett, de sajnos nem tudom tömörebben megfogalmazni.

Ha elolvasta(d), előre is köszönöm! :)


2014. jan. 1. 21:27
 1/5 anonim ***** válasza:
Ne haragudj, nem olvastam végig, csak az első pár mondatot, de nem véletlenül álltam meg. Tartós vagy gyakori betegeskedés már elég indok.
2014. jan. 1. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Az informatikai részével a dolognak nagyon sínen vagyok, már több mint 2 éve foglalkozom vele, több programozási nyelvben is jártas vagyok, ECDL-hez szükséges tudás már rég meg is van, az összes informatikai tantárgyból ötös átlaggal zártak le, csak hogy dicsekedhessem. :) Kb. 1 hónapig törtem az agyam ezen a magántanulói dolgon, tudom, ennek is vannak komoly hátrányai. Személy szerint sok olyan ember van az iskolából, aki hiányozni fog, itt gondolok pl. némelyik osztálytársamra, vagy magára az osztályfőnökre, kivel kb. mindent megosztok, ami panaszom, s problémám.. ő vele erről sajnos még nem tudtam beszélni. :\
2014. jan. 1. 21:36
 3/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen. S mi a teendő? Mi ennek az eljárásnak a menete, mi szükséges ennek az állapotnak a megkezdéséhez?
2014. jan. 1. 21:39
 4/5 anonim ***** válasza:

Ahhoz hogy valaki magántanuló legyen, semmiféle indok nem kell.Kérvényt kell írni az iskola felé, ők a jegyzőt megkeresik, hogy adjon véleményt arról, hogy nem jár -e hátránnyal rád nézve / pl. megfelelő-e a szociális háttér stb/

a magántanuló az órákon részt vehet ha akar és a számára kijelölt anyagokból vizsgát kell tenni. Azt azonban érdemes felmérni, hogy tényleg mindenből fel tudsz-e készülni őnerőből.

2014. jan. 1. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Igen, ezt elfelejtettem mondani.

Tettem is próbát már, ez egy hetes próba volt, amikor egész héten nem tudtam iskolába menni. Minden órára megtanultam a könyben következő első leckét, és úgy vettem észre, hogy sokkal jobban be tudtam memorizálni, mint általánosságban.. szerencsére nincs gondom a tanulással, ami felkelti az érdeklődésem azt meg sem kell tanulnom, mert egyszerűen megjegyzem. :)

2014. jan. 1. 22:45

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!