Földrajzos érdeklődéssel mit lehet kezdeni Magyarországon?
300 ezret szerintem semmilyen munkakörbe nem lehet kapni, ami földrajzzal kapcsolatos. Egyetlen a tanár az, ami keresettnek számít és mivel természettudományi tantárgy, ezért jól is kap fizetést, (nettó 200ezer), mert ugye ha elvégzi a föci szakot, onnan vagy geográfusnak megy (amit itthon nem keresnek), vagy elhelyezkedhet önkormányzatoknál, környezetvédelmi hivataloknál, természetvédelmi hatóságoknál, idegenforgalmi hivataloknál, amik szintén max 150-180 között adnak fizetést, ennek utána is lehet járni.
Ha a földtudományit végzi el, akkor elvileg el tud majd helyezkedni környezettudományi, erőforrás-kutatási, környezet- és természetvédelmi munkakörökben, a nemzetgazdaság különböző intézményeiben, az ipari erőforrás-kutatásokban, nemzeti és nemzetközi földtudományi megfigyelő- és előrejelző szolgálatoknál, ami nagyon jól hangzik, de Magyarországon ezek sem kapnak jól fizetést, mert nincs mit megfigyelni, nem kutatnak semmit. Ezért van az, hogy ttk-ra kevesen jelentkeznek, mert mindenki tudja, hogy ebből vagy tanár lesz az ember, vagy valami környezetvédős ember, de mivel már annyi van az ilyenből is, hogy Dunát lehet velük rekeszteni, nem hiszem, hogy egyhamar olyan könnyen munkát lehet vele találni. Legalábbis itt Bp-n nem.
Vagy tanárnak mész, vagy felejtsd el a földrajzot...
Magyarországon egy TTK földrajzzal/földtudományival nem lehet sok mindent kezdeni. Nagyon rossz dolgokat hallok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!