Emberek! Szeretnék szenvedélybetegekkel foglalkozni, de nem vagyok túl gyakorlatias és a családom nem támogatja az ötletet. Őrültség?

1. Én ilyen főiskolát végeztem és nincs állásom, mert túltelített a pálya...

2. Ha nem akarsz könyvtáros lenni, akkor gondolkozz más foglalkozáson.

3. "elfogadja egy olyan ember tanácsát, aki nem élte át?"- NEM, sőt sokszor olyan ember tanácsát se, aki átélte sokszor...

4.másrészt a főiskolákon/egyetemeken nem tanítják meg, hogyan lehet TÉNYLEG a szenvedélybetegen segíteni...mert egy hamis modellt követnek, és kibukik a gyakorlat vizsgáján....két év képzés után mindnyájan tudtunk, előbb sajnos nem...

Én szociális munka szakot végeztem, nem szenvedélybetegekkel dolgozom, hanem gyermekvédelemben (pontosabban itt látsz mindent van drogos gyerek, drogos-alkoholista szülő, tényleg minden - de nem a függőség kezelése a fő profil). Nekem a végzés előtt pár hónappal már meg volt hol fogok dolgozni, és most is azt látom a munkahelyemen, hogy folyamatos a cserélődés, úgk,hogy cáfolnám, hogy telített a pálya. Én inkább azt láttam, hogy rengeteg embert vesznek fel ilyen szakokra, de kevesen végzik el, mivel sokan felismerik, hogy nem akarnak szociális munkásként dolgozni. Vannak rengetegen, akik elvégzik, de nem helyezkednek el szociális munkásként, mivel csak valamilyen diplomát akarnak, de rájönnek, hogy az adott munkakörök, amik betölthetők, nem az ő asztaluk.

Fontos a határozott fellépés, a magabiztosság, ezeket a tulajdonságokat tudatosan építheted, erősítheted magadban, de a főiskolán vannak kötelezően előírt személyiségfejlesztő kurzusok is, na meg majd sokat edződsz, amikor elkezded a gyakorlatokat, vagy később a munkát. Vannak határozottabb személyiségek, sokan már a szak elején, akiknél látszik, hogy keményebb fából faragták őket, de nagyon sokan vannak olyanok is, akik az idő során találják meg a hangukat, mert folyamatosan fejlesztik ezt a tulajdonságukat.

Ez, hogy egy függő esetleg jobban fogadná el egy olyan ember tanácsát, aki annó függő volt, szerintem h.lyeség. Eleve a segítő nem tanácsol, hanem meghallgat, észrevétlenül terelgeti a kliensét, példát, utat mutat, de nagyon ritka, hogy konrkétan tanácsol valamit. Eleve a szociális munkás magánélete a kliens előtt tabu (úgyhogy egy professzionális kapcsolatban bizony nem tudja a kliens, hogy a segítője szívott-e). Elsősorban tőled függ, hogyan tudod elfogadtatni magad, de ha valakivel kultruáltan, és korrekten bánsz,akkor idővel ezt kapod vissza.