Aki átjelentkezett másik egyetemre annak, hogy zajlott a tárgyelfogadtatás?
Figyelt kérdés
Volt olyan hogy az előző egyetemen egy tárgyat nem sikerült letenni, de mivel a másik intézményben amúgy sem fogadták volna el a tárgyat az ott tanított megfelelőjének, ezért nem volt baj hogy nem teljesítettétek? Gond az átjelentkezésnél, ha valakinek az előző intézményben lett egy görgetett tárgya?2013. jún. 17. 13:57
1/10 anonim válasza:
Egyáltalán nem gond, senkit nem érdekel. Nekem le kellett adnom a leckekönyvemet (az első egyetemen tudtam kikérni a neptunból kinyomtatott hivatalos formáját), és azt mondták, hogy írjak kreditátvételi kérvényt, amiben leírtam az elvégzett tárgyamat, annak a hivatalos leírását, illetve, hogy az új egyetemen melyik tárgynak szeretném elfogadtatni. Bár mint utólag kiderült, mire azt leadtam, addigra ők már rég megoldották ezt csak simán a leckekönyvem alapján. Amit az első egyetemen nem végeztem el, azt csináltam együtt az évfolyammal az új helyen, mint ha ott kezdtem volna.
2/10 A kérdező kommentje:
A tárgy tematikáját/leírását honnan nézted ki? Neptunban nem láttam, csak az adott tanszék honlapján (kicsit össze-vissza vannak), bárhonnan megfelelő?
2013. jún. 17. 23:13
3/10 anonim válasza:
Nem emlékszem már, gondolom én is tanszéki honlapokról gyűjtöttem, de szerintem teljesen mindegy, mondom, az enyémet meg sem nézték, amit beadtam, csak a tárgy nevét.
4/10 A kérdező kommentje:
Átjelentkezésnél kértek tőled átlagokat? (súlyozottat, meg ilyenek) Miből számítottad ki őket? Minden tárgyadat beleszámítottad vagy szelektáltál valami alapján?
2013. jún. 24. 20:17
5/10 anonim válasza:
Nem kértek átlagot, a leckekönyvemet kérték, abból ők megoldották, ami érdekelte őket gondolom, meg lehet, hogy abban benne is volt. Nem emlékszem már teljesen.
6/10 A kérdező kommentje:
Még egy kérdésem lenne: volt neked olyan, hogy meg kellett adni, hogy hány államilag támogatott félévet kezdtél meg? Én 2 félévet már teljesítettem, most iratkoztam be a 3. félévre (ha átvesznek akkor átiratkozom a megpályázott egyetemre), de akkor hány félévet írjak az űrlapra? A megkezdett csak a beiratkozást jelenti vagy azt hogy már el is kezdődött?
2013. jún. 25. 11:22
7/10 anonim válasza:
Én ugyan így voltam, szerintem 2-t mondj, mert még kiiratkozhatsz őszig.
8/10 A kérdező kommentje:
Olyat engedtek neked, hogy 2 tárgyadat elfogadják egynek? Nekem vannak olyan tárgyaim, amit ott egyben tanulnak.
2013. jún. 25. 13:12
9/10 anonim válasza:
Össze-vissza csináltak mindent, nem találtam benne logikát...
10/10 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy már sok kérdést feltettem, de azért még lenne valami. Amikor tantárgy tematikát csatoltál, a tantárgy leírása mennyire volt hosszú? Pár mondatban összefoglalták, vagy hogy volt?
Mennyire kellett "hivatalosnak" lennie a tárgy tematikának (tárgy adatlapot küldtél vagy egyszerűen csak kimásoltad a tárgy leírását és elküldted)?
Ha nem találtad meg valamelyik tárgyad leírását, de találtál egy ahhoz hasonlót (pl: egy másik szakra járó évfolyamtársad is tanulja ezt a tárgyat, szinte ugyanaz a kettő, csak kicsit különböznek egymástól), akkor az is megfelelt tárgy tematikának (mennyire nézik, hogy mit küldesz el?)?
2013. jún. 27. 21:24
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!