Biológia tanárként mennyire nehéz elhelyezkedni?
Biológia alapszakra jelentkeztem, ezen belül biológus szakirányon is gondolkoztam sokat, de sajnos realizálódott bennem, hogy egyrészt nem igazán lehet munkát találni Magyarországon ahogy hallom + érdemi ismeretség kapcsolatok kellenek, másrészt állítólag nagyon durván "nehéz"
Levelezőin munka mellett csinálnám....
Ha most jelentkeztél biológia alapszkra, akkor úgy már nemigen lehetsz tanár. ugyanis 2013-tól a tanárképzés kirerül a kétszintű rendszerből és innentől kezdve osztatlan képzésen lesz a tanárszak.
tehát, akik már benne vannak a rendszerben, azok vigigmehetnek BSc-MSc szerint, de aki most kezdi, annak már tanári szakra kellett volna jelentkeznie.
Valóban nehéz a biosz szak, de ha tanárra szakosodsz, akkor is ugyan olyan nehéz marad sőt. A kötelező tantárgyak az egész szakon belül ugyanazok, ezek mellé jön még jópár szakos tárgy, ez tér csak el a tanárisok, sejt- és molekulárisosok vagy szuprások esetében.
De a tanárszakosoknál még nehezebb, mert nekik van még egy másik szakjuk is mellé, és ott is ugyanúgy teljesíteni kell a tárgyakat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!