Mit kezdjek magammal, ha sikerül elvégeznem a csecsemő-és kisgyermeknevelő gondozó OKJ-s felsőfokú képzést?
Figyelt kérdés
A döntések sosem tartoztak az erősségeim közé,ezért egy csomó mindenben bizonytalan vagyok.Azért tanultam már középiskolába is egészségügyi szakon, mert kislánykoromban állandóan csak játékbabákkal szerettem játszani, szinte semmi más nem érdekelt.Az osztálytársaim már 9.-be tudták hol szeretnének továbbtanulni, de én akkor még úgy gondoltam felesleges ilyenen stresszelnem magam,majd 12.-re biztos kialakul valami elképzelés nálam is.Sajnos nem így lett és az utolsó évemet végig idegeskedtem a továbbtanuláson, mivel abszolút nem volt semmi tervem a jövőre nézve.Aztán felvételi előtt pár héttel gondolkodtam a csecsemős szakon,mivel mindig is szerettem kisbabákkal törődni.Először a Nyugat-Magyar Egyetem-Benedek Elek Pedagógiai karára akartam menni (csecsemős szak), de mivel más városba van és koleszosnak kellett volna lennem, egyből megrémített a dolog,mivel még sohasem voltam ennyire távol a családomtól.Végül jelentkeztem a középsulimba ugyanerre a szakra, ami 2 éves.Már most félek a gyakorlatoktól és az év végi nehéz írásbeli és szóbeli vizsgáktól.De ami leginkább idegesít, hogy nem tudom mit kezdek majd magammal ezután,mivel nehéz ezzel a szakmával elhelyezkedni bölcsődékbe vagy máshova és a fizetés se sok.Talán a gyakorlatok során fog igazán kiderülni mennyire való nekem ez a szakma,de van egy olyan érzésem,hogy nem leszek alkalmas rá,mivel ehhez a szakmához nagyon kell a megfelelő kommunikációs képesség, amivel én már évek óta küzdök.Nagyon zárkózott típus vagyok, nincsenek barátaim,teljesen be vagyok fordulva magamba,aminek még a mai napig nem tudom az okát.Egyre inkább elgondolkodok azon, hogy valóban jól döntöttem-e, hogy gyerekkel kapcsolatos pályát választottam,vagy csak azt láttam magam előtt, hogy mennyire szerettem kiskoromba babákkal játszani és ez annyira elvakított, hogy nem néztem utána milyen nagy felelősséggel jár ez a pálya és hirtelen döntöttem.Tudom,hogy ezután még lehetne egyetemre jelentkeznem vagy más szakmát tanulnom, de egyszerűen nincs semmi célom, elképzelésem, ami érdekelne és igazán hozzám illene.Esetleg aki ugyanezt a szakmát már elvégezte mit csinált utána? Köszönöm, hogy ha valaki elolvassa és segít nekem! :)2012. szept. 10. 12:57
1/4 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Házasodj meg, és vállalj gyereket!
2/4 A kérdező kommentje:
Na az ilyen válaszolóktól szoktam kiakadni.Szerinted, ha valaki ilyen zárkózott tud találni magának egy pasit,akivel összeházasodhat és lesz neki családja? Ja és tuti, hogy nem is olvastad végig, amit írtam, szóval valaki olyan válaszoljon, aki normális tanácsokat tud adni!
2012. szept. 10. 13:03
3/4 A kérdező kommentje:
Amúgy, ha számít 20 éves vagyok! :)
2012. szept. 10. 13:04
4/4 anonim válasza:
Szia!
Bár kicsit régebbi a kommented,de azért írok. :)
Nagyon durva mintha engem írnál le...Én is végig idegeskedtem a 12.et,mert én se tudtam mit kezdeni magammal...Én is Sopronba akartam menni koleszba csak én az ovó képzőre. :O Én bele vágtam ebbe a szakba és nem bántam meg.Több suliban is lehet tanulni ezt a szakmát és nem nehéz ne aggódj. :) Sztem érdemes bele vágnod,én is magányos vagyok,nincsenek igazán barátaim,kissé szorongó is vagyok sajnos...Szívesen segítek Neked sulit választani is. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!