Valaki tud segíteni az Eötvös Collegium kapcsán?
Behívtak a második (szóbeli) fordulóba, és ahogy nézem a tájékoztatót, nem minden világos teljesen.
Valaki tudná értelmezni az alábbi sorokat?
Gratulálunk a felsorolt hallgatóknak, akik sikerrel túljutottak a megmérettetés első fordulóján!
FONTOS TUDNIVALÓK:
Amennyiben még nem kapott kellő tájékoztatást az egyetemi képzési rendszerről, szeretnénk
felhívni a figyelmét az ELTE Tanulmányi Szabályzatára, mely szerint csak az kaphat BA,
BSc diplomát, aki a fő szakja mellett elvégez egy ún. minor képzést is. Ez a gyakorlatban azt
jelenti, hogy a hallgató egy másik szakon is elkezdi felvenni a tanegységeket, és a szükséges
kreditszám teljesítése után ezt minor szakként bevezetik a leendő diplomájába. A
lehetőségekről a kari honlapokon tájékozódhatnak (pl.: [link]
Nyomatékosan kérjük, hogy a felvételire úgy jelenjenek meg, hogy már körvonalazódik
Önökben az elképzelés, hogy milyen minoros tanegységek elvégzését kezdik meg
szeptembertől. Ez az információ az Ön érdekét szolgálhatja az egyes műhelyekbe történő
besorolás során.
Úgy tudom nem! Azt hiszem ez egy ilyen BTK-s hülyeség(?). De azért a nyakamat nem tenném rá:D Mivel itt is írták: "szeretnénk felhívni a figyelmét az ELTE Tanulmányi Szabályzatára, mely szerint csak az kaphat BA,
BSc diplomát, aki a fő szakja mellett elvégez egy ún. minor képzést is."
Viszont csak a BTK-s tanegységlistát linkelték. Sztem csak ott van! Neked esetleg szakirányod lehet, gondolom:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!