Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Késő lenne már elkezdeni a...

Késő lenne már elkezdeni a jogász szakot ha a 2. évet végeztem most az egyetemen?

Figyelt kérdés
Nemzetközi tanulmányokat hallgatok az egyetemen. Jónak jó, de nem hiszem, hogy majd sokra mennék vele. Így úgy döntöttem, hogy nem megyek MA-ra, hanem elkezdeném a jogász szakot. Viszont az már másoddiploma, mindenképpen fizetős. Az a baj, hogy most is fizetősön vagyok, így a 2 szakot fizetni a szüleimnek már túl sok lenne. ha 22 évesen kezdem a jogot az nem késő ? Elkezdeném nappalin, majd szereznék valami munkát és levelezőn befejezném.. Bár nem tudom milyen állást kapnék a nki tan diplomával.. Vagy mi lenne a jó megoldás szerintetek ? Előre is köszönöm!
2011. jún. 26. 19:40
 1/7 anonim ***** válasza:

Hát őszintén szólva én úgy gondolom, hogy mivel a nemzetközi tanulmányokkal BA fokozatú diplomát kapnál, a jogász szak pedig osztatlan képzés, így ez más ciklusnak számít, és MA szintű diplomát ad - jogszabály szerint ugyanis ha már abszolutóriumot szereztél, ugyanabban (!) a képzési ciklusban nem lehetsz államilag támogatott. Szóval szerintem jelentkezhetsz államira is, ráadásul még 12 féléved marad is rá, ha jól értem, mert eddig költséged voltál. De érdeklődd meg a Felvinél.

Amúgy én is NT szakos vagyok, és van olyan ismerősöm, aki párhuzamosan, van, aki NT mester után kezdte el a jogot. Szóval nem késő, és nem is rossz választás - bár ez attól is függ, milyen jogász lennél, akarod-e kombinálni az NT végzettséggel, mondjuk úgy, hogy nemzetközi jogász leszel vagy valami (így lenne igazán értelme).

2011. jún. 26. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Na az eleje kacifántos lett, bocs fáradt vagyok, de remélem átment a lényeg :)
2011. jún. 26. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ! Igen, értem! :) Igazából be szeretném fejezni ezt a szakot, és utána kezdeni a jogot. Tehát úgy biztos fizetős lenne. Megkérdezhetem, hogy neked mi a további terved a NT szakkal ? :)
2011. jún. 26. 20:27
 4/7 anonim ***** válasza:

Áh, akkor ezek szerint nem ment át az üzenet :)

Azt próbáltam leírni, hogy habár már lesz egy BA diplomád, mivel a jog osztatlan képzés (ergo más képzési ciklus, mint a már megszerzett, mesterszintű diplomát ad), így lehetsz jogon államilag támogatott - persze ha eléred az államis ponthatárt.


Hm, hogy mik a terveim NT-vel... Ez egy nehéz kérdés :)

Nem tudom pontosan. Az érdeklősédi területem kialakulóban van, szeretnék ezekben a témákban elmerülni. Szakkolizok, diákszervezetben tevékenykedek, második mestert CEU-n szeretnék, közben kicsit külföldön is tanulni. Eközben meg talán már jobb rálátásom lesz a lehetőségeimre. Inkább gyakorlati szakember lennék, de szívesen maradnék kicsit kutatni, tanítani az egyetemen.

Egy szó mint száz: Nem tudom, de ez nem is baj, mert nem csak rajtam múlik a dolog. Ez a terület nem olyan, mint egy orvosi, amit ha elvégzel, orvos vagy. Itt kissé bonyolultabb a dolog, és nem csak a papír számít, hanem a tudás, érdeklődés, szorgalom és (!) a kapcsolati tőke...

2011. jún. 26. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
helyesírási hibákra ügyet se vess - nem sokat aludtam az elmúlt napokban :)
2011. jún. 26. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

"Hát őszintén szólva én úgy gondolom, hogy mivel a nemzetközi tanulmányokkal BA fokozatú diplomát kapnál, a jogász szak pedig osztatlan képzés, így ez más ciklusnak számít, és MA szintű diplomát ad - jogszabály szerint ugyanis ha már abszolutóriumot szereztél, ugyanabban (!) a képzési ciklusban nem lehetsz államilag támogatott."


Ez nem igaz, bocs. Az felsőoktatási tv. 11-es paragrafusának első bekezdése tisztázza a képzési ciklusokat, eszerint van alap-, mester- és doktori képzés. A kettes bekezdés pedig az osztott és osztatlan képzést magyarázza, eszerint az osztatlan képzés is egymásra épülő alap- és mesterképzésnek minősül.


Ha eddig költségtérítéses képzésen voltál, akkor persze minden további nélkül lehetsz államis. Egyébként el is végezheted a nemzetközi tanulmányokat, utána is lehetsz államin a 161-es paragrafus értelmében.

2011. jún. 27. 01:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Hát én a helyedben befejezném, elmennék dolgozni, és mellette esetleg levelezőn. Az elejétől. Két év jog után sem kapsz jobb munkát semmivel.

Azért 8 évet a szüleiden "élősködni" meg elég gáz lenne, még akkor is, ha nekik pl. csak aprópénz. Számold ki, hány évesen végeznél. És nem sok olyat ismerek, aki 5 év alatt el is végzi a jogot. Szóval én nappalin nem mennék. Mert mire elkezdenéd a karrierred kiépítgetni, lejárna a gyakornoki idő, stb, addigra már túl vagy a 30-on.

Viszont mellé nem rossz, levelező mellett simán élheted az életed, karrierred lehet, ez általában még később a jogi tanulményok miatt is jól jöhet, és a keresetedből kifizetheted a tandíjat, nem utolsó szempont az se, ha fel akarsz nőni ugye. ;)

2011. jún. 28. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!