Mit csináljak, hogy sikerüljön jobban teljesíteni?
Figyelt kérdés
Ez a negyedik vizsgaidőszakom. Az egyetem elejétől kezdve lelkes vagyok, bejárok órákra és minden vizsgámra tanulok rendesen és úgy megyek el vizsgázni, hogy tudom, nem aggódok, magabiztos vagyok, hiszen megtanultam és le is ellenőriztem a tudásom. Mégis mióta egyetemre járok hármasnál jobb vizsgám csak kétszer vagy háromszor volt, ami borzasztóan lehangol. A barátaim is folyton kérdezik, hogy mi van velem, mert, a vizsga előtt amikor beszélgetünk általában úgy jön le, mintha én tanultam volna a legtöbbet és én tudnám a legjobban mégis az eredmény nem erről árulkodik. Azt mondják mindig, hogy biztos azért mert ráizgulok, meg, hogy az idegességtől biztos leblokkolok, de szerintem nem. Szóbeliken lehet, hogy van egy kicsi drukk bennem, de írásbeliken egyáltalán nincs semmi és azok is rosszul sikerülnek. Miért lehet ez és mit csináljak, hogy sikerüljön a tudásomhoz híven teljesíteni?2011. máj. 18. 14:30
1/8 anonim válasza:
Nővérem jogot végzett, korábban mindig jeles tanuló volt. Egyetemen is beleadott mindent, de az első dolog amit megtanult az az volt, hogy a legjobb jegy a kettes. Természetesen ez nem mindig van így, de egyetemen nem leszel sosem kitűnő, mint mondjuk gimiben. Vannak persze agytrösztök, de azok általában nem is élnek társasági életet. Nem azt mondom , hogy elégedj meg a mostani eredményeddel, de ha tényleg beleadsz mindent, akkor szerintem nincs gond :)
2/8 anonim válasza:
Egyetemen jó jegy a hármas, ne legyél maximalista :)
3/8 anonim válasza:
attól függ hova jársz?
BCE G-kar, ELTE jog, esetleg BME egyes szakjai? mert ha igen, akkor ne csodálkozz, már csak a presztízs miatt sem adnak jobbat a tanárok 3-asnál.
ha T-karos vagy az említett sulikban, akkor viszont nem értem hogy lehet, ha ez már a 4.vizsgaidőszakod, akkor már le kellett volna essen a módszer...
4/8 A kérdező kommentje:
Szegedre járok, töri a főszakom és biológia a minorom. Lehet ez valami fogyatékosság.
2011. máj. 18. 15:10
5/8 anonim válasza:
Ne lepődj meg, szintén SZTE, az első, amit itt megtanultam, hogy kettesnél jobb jegy nincs, csak szebb, gimiben végig jeles voltam. Örülj, ha egyáltalán megvan a kredit, és, ha átmész mindenből.
6/8 A kérdező kommentje:
Úgy érted, hogy az SZTE egy nehéz egyetemnek számít? Máshol talán könnyebb?
2011. máj. 20. 15:32
7/8 A kérdező kommentje:
Egyébként az átlag belekerül valamilyen módon a diplomába, mert akkor ezek alapján az nem arra fog utalni, hogy nagyon érteném a dolgom, hanem hogy közepes szinten elvégezgettem és kész. Pedig tudom, hogy ennél többet ér a tudásom.
2011. máj. 20. 15:33
8/8 anonim válasza:
Nagyon sok kitűnő tanuló van a gimiben, de az egyetem más. Ott már nem elég csak tanulni és figyelni az órákon.Oda úgy kell születni, hogy igen, engem ez nagyon érdekel, azon jár az eszem szinte egész nap, szórakozásból olyan témájú könyveket olvasgatni. És az nem igaz, hogy le kell mondanod a társasági életről. A barátnőm most másodéves a DE-Általános Orvostudományi Karon és mindenből ötös (egy tantárgy kivételével, abból négyes), és ez Orvosin!!! Semmi sem lehetetlen :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!