Élősködnétek a szüleiteken még 10 évig?

Én orvosira járok, szóval tudom milyen "lehúzni" a szülőket. De megmondom őszintén, nincsen bűntudatom emiatt. Hál' istennek a szüleim úgy vannak vele, hogy addig támogatnak engem és a tesómat is, amíg csak tudnak. Persze igyekszem is meghálálni azzal, hogy tanulok rendesen. Ösztöndíjat is kapok, de sajnos annyiból nem lehet megélni.

Inkább örülök neki, hogy megtehetjük, hogy finanszírozzák a költségeim. Úgy is meg fogom nekik egyszer még hálálni:)

Meg egyébként nekem is az az elvem, hogy a szülőknek a gyerekeikért kell "élni". Ha már vki a gyerekeitől sajnálja a pénzt, az régen rossz. Én is megpróbálom majd addig támogatni a gyerekeimet, ameddig tudom.

Egyetértek az első válaszolóval.

Én most vagyok 20 éves, idén jelentkeztem az orvosira. A szüleim mindig azt mondták, hogy amíg tanulok 8és amíg tudnak), addig támogatnak.

Ha asztalos akarok lenni, akkor abban, ha űrkutató, akkor abban.

"Ha már vki a gyerekeitől sajnálja a pénzt, az régen rossz."

Ez a kulcsmondat! És ezzel nagyon-nagyon egyetértek én is. Amíg tanul az ember, addig szerintem alap, hogy a szülők támogatják. És akkor már jogos lesz az elvárás, hogy ezt a gyerek viszonozza is egyszer.

Ülj le a szüleiddel, és mond meg nekik, hogy min gondolkozol mostanában. Ők tudnák szerintem a legjobb tanácsot adni, pl ha már nagyon kevés van hátra a jelenlegi szakodból lehet azt mondják végezd el ezt, aztán majd meglátjátok hogy alakulnak a dolgok. Megértem a helyzetedet! Én mérnöknek tanulok, és tudom hogy mindenképpen szeretnék mesterképzésre is menni, így legjobb esetben is, még 4-5 évig a nyakukon élek, örülök ha 30 éves koromra tudok majd teljesen önállósodni. Az egyetem mellett dolgozom, viszont ezt nem hagyják anyuék hogy magamra költsem, ahogy az ösztöndíjamat sem. Egyszer gondoltak egyet, leültek velem beszélgetni, majd "kézen fogott" anyu és elmentünk nyitni egy lakástakarék számlát, így a saját keresetem jó része arra megy, és a szüleim pénzéből élek. Ők nem érzik ezt tehernek, én igen, még is elmondhatatlanul hálás vagyok nekik, hogy ezt hagyják/felvállalják, hiszen ötletem sincs miből fogom elkezdeni az életemet 26-7 éves koromban, és óriási segítség már az is, hogy addigra talán egy kisebb lakásra összegyűlik valamennyi pénzem, nem kell azon is aggódnom majd.

Én úgy gondolom, hogy jelenleg a fiatalok élete alapból kb kilátástalan, minden kitolódok, anyagilag hatalmas szüksége van az egyetemistáknak a szülőkre, ritka az az eset hogy megtud állni valaki így a saját lábán (nekem sem lenne elég a saját keresetem + ösztöndíjam az albira, és az alapvető dolgokra, mint pl kaja, pedig heti 20 órát dolgozom egyetem mellett, így szabadidőm egy perc sem). A szüleinknek sajnos úgy tűnik pont nyugdíjas korukban lesz szükségük ránk (a mai atom jó nyugdíjrendszert elnézve), így igyekszem nem kellemetlenül érezni magam, hanem úgy felfogni, hogy amit most rám költenek, azt egyszer úgy is visszakapják, nem hagynám magukra őket egy fillér nélkül soha! Öreg korukban én fogom támogatni őket, ebben egészen biztos vagyok! Ezt látom az ő példájukon is, ők is támogatják a szüleiket, és emellett minket is testvéremmel, akkor valahogy csak menni fog nekem is! :)