Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Hogyan értessem meg a szüleimm...

Hogyan értessem meg a szüleimmel, hogy 3 hónap alatt nem tudok felkészülni egy töri emelt és egy matek emelt érettségire?

Figyelt kérdés

Matekból végig négyes voltam a gimiben most idén lettem először hármas a félévben. Töriből végig ötös voltam de egyik tantárgyból sem jártam korábban faktra mert nem ebből szerettem volna emeltezni. Viszont most a szüleim kitalálták, hogy mivel eddig mindig támogattak nekem kötelességem lenne letenni ebből a két tantárgyból még idén egy emelt érettségit. Arról pedig hallani sem akarnak, hogy később tegyem le belőlük az emeltet.

Az egyik probléma, hogy egyszerűen nem bírják megérteni a tényt, hogy humán beállítottságú vagyok és nem bírom megcsinálni matekot. Azaz megbírom csinálni de 3 hónap nem elég, hogy felkészüljek rá főleg ha azt akarják, hogy tegyek mellé még egy emelt törit is. Mellékesen jegyzem meg, hogy egyébként rühellem is a matekot és nem véletlen, hogy nem ezzel szeretnék továbbtanulni. Már van egy emelt angolom (előre hozott) és két másik előre hozott érettségim (középszintű angol és földrajz). Földrajzból terveztem volna letenni egy emeltet de a szüleim szerint az semmire sem jó. Alapvetően nem is az a gond, hogy rám kényszerítik ezt, hanem hogy miért nem találták ki két éve, hogy ezekkel szeretnék, hogy tovább tanuljak és akkor fel tudtam volna venni ezt a két tárgyat mint faktot. Az ember nem 3 hónappal érettségi előtt találja ki, hogy szeretne a kettő legnehezebb (legalábbis szerintem) tárgyból emeltezni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Bocsi, hogy egy kisebb regényt írtam de köszi annak aki elolvassa és válaszol!:)



tegnap 22:22
 1/7 anonim válasza:
100%
Te mi szeretnél lenni? Milyen terület érdekel? Az emelt érettségi a tovàbbtanulás miatt kell, ha a matekkal nem szeretnél továbbmenni, akkor a középfokú elég. Szüleid milyen pályában gondolkodnak ezzel a két emelt érettségivel? Ez közel áll hozzád?
tegnap 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
76%
Törire fel tudsz készülni bőven. A matekot meg majd jövőre.
tegnap 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
76%
Koncentrálj a töri emeltre, a matekot majd 1 év múlva max
tegnap 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Most nem tudjuk, hogy hová akarják, hogy járj egyetemre. Gondolom valami gazdasági, de esetleg olyan szakot is lehetne nézni, ahol az emelt angol és töri játszik és elég a közép matek. Megjegyzem az emelt töri is húzós.
tegnap 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Nem azt kell megértetni velük, hogy nem tudod a matekot 3 hónap alatt letenni, hanem azt, hogy nem az ő döntésük, hogy te miből teszel emelt érettségit és mikor. Szerintem nagyon undorító dolog, amikor a szülő odaáll, hogy na azt csinálod, amit én mondok mert felneveltelek. Ők vállaltak 18-19 évvel ezelőtt, úgymond kötelességük a saját gyereküket támogatni. (Nyilván bizonyos határokon belül.)


Egyáltalán kell neked az a matek emelt?

ma 05:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Én is szülő vagyok, akinek érettségiző gyereke van.Az én lányom 5 volt végig matekból,de eszembe nem jutott volna azt tanácsolni neki, hogy emeltezzen matekból (ismétlem tanácsolni!),mert humán beállítottságú,emelt angolja megvan neki is előrehozottan. Idénre maradt a töri, amiből faktos, külön tanárja is van,eddig is rengeteget készült.Azért az sem olyan egyszerű,hogy ülj le fiam,ezt csak be kell magolni.Valamilyen szinten biztosan fel lehet rá készülni 3 hónap alatt,de nem vagyok biztos benne,hogy az elért eredmény elég lenne és nem menne a többi tantárgy rovására.

Hol szeretnél tovább tanulni?

ma 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Töriből meg tudod csinálni, mert most is ötös vagy, mert érdekel, és mert csak idő és kitartás kell a felkészüléshez.

Matekból teljesen más a helyzet. Ha most hármas vagy, és azelőtt sem voltál ötös matekból, akkor nulla esélyed van arra, hogy emeltre felkészülhess bármennyi idő alatt sem. A tanáraid sem fogják javasolni, de ha mégis jelentkezel, fix a bukás. (Ha ezt a szüleid nem fogják fel, akkor nekik is bukás.)

ma 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!